Újabb kőkemény feladat várt az élvonalba visszajutó csapatunkra, amely az előző idényben bronzérmes és jelenleg is a tabella harmadik helyén álló Puskás Akadémia vendégeként lépett pályára. Vezetőedzőnk, Oroszi Sándor a régóta sérült Koch Fruzsina mellett Bakó Alinára, Vidács Krisztinára és az U17-es válogatottnál szereplő Perjési Lillára sem számíthatott, ráadásul elővigyázatosságból kisebb sérülése miatt ezúttal nem Terestyényi Anna, hanem Szőcs Réka védte.
A mérkőzés első helyzete a mieink előtt adódott, másfél perc után Oláh Adrienn bal oldali szöglete csattant a keresztlécen. Ezután viszont a Puskás rövid idő alatt háromszor is bevette a kapunkat, Melana Surautseva kétszer, Mayer Zsófia egyszer talált be, s a 13. percben háromgólos hátrányban voltunk. Gondjainkat tetézte, hogy a játékrész derekán egy kirúgásnál megsérült kapusunk, Szőcs Réka, az őt váltó Terestyényi Anna pedig a 36. percben nem tudta védeni Elizabeth Merrill közeli fejesét. 4–0
Fordulás után viszont három cserével próbáltunk frissíteni a csapatunk, s egy bal oldali szögletünk után a hosszún érkező fiatal tehetségünk, Soós Réka révén szépítettünk, akinek ez volt az első találata a felnőtt NB I-ben. Zárkózásunk után viszont a vendéglátó érvényesítette akaratát, több lövése is volt, de újabb gólt csak a 68. percben tudott szerezni, amikor Nagy Lili lapos átlövése talált utat a jobb alsóba, nem sokkal ezután hiába mentett nagyot védelmünk, a lecsorgót Tóth Zsóka juttatta a kapunkba, kialakítva a 6–1-es végeredményt.
“Ez a felejtős mérkőzés kategóriájába tartozik. El kell ismernünk, hogy szinte minden poszton mélyen a tudásunk alatt teljesítettünk, nem beszélve arról, hogy sérülések is tizedelnek minket, de ez nem kifogás, mert elég mély a keret, tehát bárki, bármikor be tud állni. Most viszont önmagunk árnyékai voltunk, a hazai csapat többet birtokolta a labdát, gyorsabban játszott, labdabiztosabb volt, szóval el kell viselnünk ezt a vereséget. Sok helyzetet sem tudtunk kialakítani. A mérkőzés egyetlen pozitívuma, hogy Soós Réka megszerezte első gólját a felnőtt NB I-ben” – értékelte a mérkőzést csapatunk vezetőedzője, Oroszi Sándor.
A mieink legközelebb október 5-én, vasárnap 14 órától lépnek pályára a másodosztályú Dunaújváros vendégeként a Simple Női Kupa 4. fordulójában, míg a bajnokságban október 11-én, szombaton a Honvédot fogadjuk 15 órától.
Simple Női Liga NB I, 6. forduló
Puskás Akadémia–Újpest FC 6–1 (4–0)
Felcsút, Puskás pálya. V.: Kovács F. (Dévai, Tóth Cs.)
ÚJPEST: Szőcs (Terestyényi, 30.) – Tatai (Nagy Sz., a szünetben), Kókai, Véglás, Boros – Dencz (Csizmadia, a szünetben), Malesevic – Nagy L. (Soós, a szünetben), Boricic, Erdész (Sallai, 83.) – Oláh A.
Vezetőedző: Oroszi Sándor
Gól: Surautsava (4., 13.), Mayer (5.), Merrill (36.), Nagy Lili (68.), Tóth Zs. (75.) ill. Soós (51.)