Nem lesz egyszerű dolga Oroszi Sándor csapatának, hiszen a felcsútiak az előző kiírásban 19 győzelemmel és három vereséggel zárták az “alapszakaszt”, mellyel kivívták a bronzpárharcot, ahol három meccsen múlták felül az MTK-t és végeztek a dobogó legalsó fokán. A Puskás Akadémiánál is voltak változások a játékoskeretben, tőlük érkezett például Újpestre balszélsőnk, Milana Knezevic, azonban a PAFC az új szezonban is élcsapatnak számít, hiszen az idény első öt fordulójában 10 pontot gyűjtött. Mészáros Dalma együttese a Szegedet otthon, a Honvédot idegenben győzte le 3–1-re, de a kettő között 2–1-es vereséget szenvedett idegenben az MTK-tól. Ezt követően viszont a felcsútiak simán, 5–1-re nyertek a DVTK ellen, a legutóbbi fordulóban pedig 1–1-re végeztek az előző idényben döntős és Magyar Kupa-győztes ETO FC-vel Győrben.
Az élvonalba visszajutó csapatunk ígéretesen kezdte az NB I küzdelmeit, hiszen újoncként a mieink már kilenc pontot szereztek a Viktória FC (0–2), a Budaörs (2–0) és a St. Mihály (3–2) legyőzésével, ráadásul a győzelmek mellett a mieink jól teljesítettek a PMFC elleni egygólos hazai vereség és az 5–3-ra elveszített idegenbeli derbi alkalmával is – az eddigi szereplésre építve pedig bízunk benne, hogy szurkolóinktól is támogatva megnehezítjük a Puskás Akadémia dolgát és bravúrt tudunk bemutatni Felcsúton. Ebben nagy segítségünkre lehet nyáron igazolt csatárunk, Ivana Boricic, aki már öt gólnál jár lila-fehérben.
“Szombaton a Puskás Akadémiával csapunk össze, amely a bajnokság egyik legerősebb csapata, de nem hátrálunk meg, a csapattársaimmal készen állunk, hogy mindent beleadjunk a pályán. Az FTC ellen megmutattuk, megálljuk a helyünket a topcsapatok ellen is és az egész szezonban bizonyítjuk, hogy képesek vagyunk harcolni a bajnokság élmezőnyével. Ez magabiztosságot, erőt és motivációt ad, szóval szenvedéllyel, bátran és elszántan vágunk neki a mérkőzésnek, én pedig hiszek a csapatomban és magamban is” – fogalmazott montenegrói válogatott támadónk, Ivana Boricic.
A szeptember 27-én, szombaton 15 órakor kezdődő Puskás Akadémia–Újpest FC mérkőzést Kovács Fanni vezeti, segítői Dévai Vanessza és Tóth Csenge lesznek.
Simple Női Liga NB I, 6. forduló
Szeptember 27., szombat
15.00: Puskás Akadémia FC–Újpest FC
NB I-es felnőtt csapatunk mellett még egy mérkőzés vár a lila-fehér lányokra az előttünk álló hétvégén, ugyanis U19-es csapatunk vasárnap az FC Hatvan vendégeként lép pályára.
U19 Lány, MLSZ, Regionális, Észak-Keleti csoport, 2. forduló
Szeptember 28., vasárnap
10.00: FC Hatvan–Újpest