Milyen volt számodra a hazatérés? Mennyire volt hosszas a procedúra?

Ez alapvetően egy gyors döntés volt, de egy hosszabb beszélgetéssorozat előzte meg. December közepén kezdtünk el egyeztetni az esetleges visszatérésről, én viszont erkölcsi szempontból meg akartam várni a bajnokság végét. December 20-a körül kezdett komolyabbá válni a dolog, karácsony előtt és után is folyamatosan beszélgettünk, majd január elején vált véglegessé a megállapodás. Itt szeretném megköszönni a Puskás Akadémiának is, hogy korrekt módon álltak a helyzethez, és elengedtek. Az ünnepek is erre mentek rá, keveset pihentem, de megérte: sikerült olyan megállapodást kötni, aminek mindkét fél örül. Én nagyon vártam már, hogy visszatérjek.

Ha visszatekintünk az elmúlt évekre, hatalmasat fejlődött kapusokkal dolgoztál, akár Pécsi Árminra, akár Tóth Balázsra gondolunk. Te hogyan jellemeznéd magad szakmailag?

Először is köszönöm, de fontos hangsúlyozni: ezek mindig közös sikerek. Nem mindegy, milyen kiválasztási rendszerben, milyen akadémiai háttérrel dolgozik az ember, és az sem, hogy mikor, milyen fejlődési szakaszban kap meg egy kapust. Ha magamat kellene jellemeznem, inkább egy nyitott, folyamatosan tanuló edzőnek tartom magam. Sok nemzetközi konferencián veszek részt, figyelem az új irányokat, de hiszek abban, hogy mindenkinek ki kell alakítania a saját filozófiáját. Rám gyakran mondják, hogy összetett szemléletben dolgozom: a fizikális, technikai és mentális felkészítés ugyanannyira fontos számomra, meg persze az utánpótlás-nevelés.

Ez már inkább rendszerben gondolkodás. Mit jelent ez a gyakorlatban?

Azt, hogy nem „kész kapusokat” akarunk vásárolni, hanem nevelni. Ehhez elengedhetetlen a scouting, az utánpótlásedzők és kapusedzők közötti folyamatos kommunikáció, és egy olyan fejlesztési terv, amely akár 12 éves kortól végigkíséri a kapust. Ez nem gyors folyamat, hanem szisztematikus munka. De meggyőződésem, hogy működik. Kapusedzőként ráadásul szerintem egyszerre kell edzőnek, pszichológusnak, tanárnak és sokszor barátnak is lennem. Nagyon ritkán kommunikálok kifelé, de az igazi visszajelzés az, amikor egy volt játékosom egy válogatott meccs után felhív, vagy egy liverpooli szerződés után is rendszeresenérdeklődik, hogy mi van velem. 

A mai fiatalokkal mennyire más dolgozni, mint korábban?

Nagyon. A mai korosztály folyamatos impulzusokhoz szokott, a közösségi média miatt nehezebb fenntartani a figyelmüket. Ha monoton az edzés, elveszíted őket. Folyamatosan új ingereket kell adni, kreatívan kell fejleszteni őket – nemcsak az számít, mit csinálunk, hanem az is, hogyan.

Ha sarokpontokat kellene mondanod: mi a legfontosabb egy kapusnál?

Három dolgot emelnék ki: a pozicionálást, a döntéshozatalt és annak gyorsaságát. A technika ma már önmagában kevésbé fontos – az számít, hogyan old meg egy szituációt a kapus. Olyan edzéseket végzünk, amelyek valódi meccsszituációkat modelleznek: beadások, lábbal való játék, védési irányok. Ez nem improvizáció, hanem felépített rendszer, már a bemelegítéstől, az aktivizációtól kezdve.

A döntéshozatal fejlesztése mindig kényes kérdés. Hogyan lehet ezen dolgozni?

Úgy, hogy folyamatosan döntéshelyzetek elé állítjuk a kapust. Nem automatizmusokra építünk, hanem olyan gyakorlatokra, ahol gondolkodnia kell. Mikor jövök ki? Mikor maradok bent? Van kontakt, nincs kontakt? Ezeket tudatosítjuk. A modern kapusok egyik legnagyobb erőssége épp ez: tudják, mikor mit kell csinálni.

Riccardo Piscitelli és Banai Dávid személyében most tapasztalt kapusokkal dolgozol. Ilyenkor mennyi a te hozzáadott értéked?

Mindig van, de jogos a felvetés, kevesebb, mint egy 20 éves játékos esetében. Jó példa erre Markek Tamás esete a Puskás Akadémián: nem technikát változtattunk, hanem finomhangoltuk a pozícionálását és a mozgásait bizonyos helyzetekben. Fél év alatt hatalmas fejlődést ért el, NB II-ből az élvonal egyik legjobb kapusa lett. Mindig, mindenki esetében meg lehet találni a fejlesztendő területet. 

Szokatlan felállás, hogy két kapusedző dolgozik együtt a felnőtt csapatnál, Elbert Andrással és veled viszont most ez a helyzet. Hogyan működtök együtt?

Itthon szokatlan, külföldön teljesen bevett. Nyugaton, Csehországban, a lengyeleknél is régóta működik. Négy kapussal dolgozunk, ehhez ideális a két kapusedzős rendszer. Az elveink azonosak, kiegészítjük egymást. Rengeteget dokumentálunk, videózunk, elemzünk – óriási segítség Elbi, ebben egyértelműen ő az erősebb. Formálisan én vagyok a vezető kapusedző, de a mindennapi munkában együtt gondolkozunk, ötletelünk. 

Van még egy fontos szakmai terület, ami a modern futballban megkerülhetetlen: a kapusok lábbal való játéka. Külföldön ez már alapelvárás. Nálad ez mennyire hangsúlyos, és mennyire fejleszthető egy tapasztalt kapusnál is?

Ez mindig abból indul ki, hogy mit akar játszani a csapat. Szoros együttműködésben kell dolgozni a vezetőedzővel, a pályaedzőkkel és a sportigazgatóval is. Ha megvan az elképzelés arról, hogyan akarunk építkezni, hogyan akarunk nyomás alól kijönni, akkor ahhoz kell fejleszteni a kapusokat is. Bizonyos mozgásokat, passzszögeket, döntési helyzeteket le tudok modellezni egyéni kapusedzésen, de az igazi nyomás alatti játékot csak a csapatedzéseken lehet gyakorolni. Ott már a vezetőedző instruál, ott van a játékhelyzet, a presszing, ott kell jó döntéseket hozni.

Újpesten sokszor előkerül a „szenvedély” szó. Az őszi szezon ebből a szempontból hullámzó volt. Ez nálad mennyire alapelv?

Szerintem szenvedély nélkül nem lehet sikeresnek lenni, Újpesten pedig elfogadhatatlan egy játékostól. Most, az edzőtábor előtt azt látom, hogy a srácok fókuszáltak. Mindenki bizonyítani akar. Ennél többet most nem is lehet kérni – a többit majd a munka eldönti.