A bajnokság lebonyolítása nem változott az előző szezonokhoz képest, a 22 fordulós, oda-visszavágós rendszerű alapszakaszt követően az első hat helyezett jut a felsőházba, a 7–12. helyezett az alsóházban folytatják a küzdelmeket. A rájátszásban mind a 6 csapat kétszer játszik mindenkivel, ezt követően az első két helyezett vívja a döntőt, a 3. és 4. helyezettek a bronzpárharcot – a helyosztók az egyik fél harmadik győzelméig tartanak.
Fontos változást közölt a klubok képviselőivel a Versenybizottság a sorsolás alkalmával, ugyanis a normatív támogatás eléréséhez az új idénytől kezdődően minden mérkőzésen összesen 30 percnyi játékidőt kell teljesítenie a 2007. január 1. után született fiataloknak, ezt az MLSZ új rendszer szerint méri. A klubok vezetői a napokban indítványt terveznek beadni ennek a szabálynak a felülvizsgálatára, finomítására.
A sorsolás értelmében Németh Péter vezette címvédő csapatunk az MVFC Berettyóújfalu vendégeként kezd a hivatalos játéknap szerint augusztus 14-én, 15-én vagy 17-án.
Az alábbi menetrend a hivatalos játéknapokat jelöli, a végleges program a csapatok egyeztetése után alakul ki (vélhetően a 2. és 3. fordulós mérkőzéseink kapcsán várható változás, hiszen augusztus végén Bajnokok Ligája-selejtezőt vívunk).
Az Újpest FC mérkőzései a futsal NB I 2026–2027-es idényének alapszakaszában
1. forduló: Augusztus 14., 15., 17.: MVFC Berettyóújfalu–Újpest FC
2. forduló: Augusztus 21., 22., 24.: Újpest FC–Nyírbátor SC
3. forduló: Augusztus 31.: DEAC–Újpest FC
4. forduló: Szeptember 4., 5., 7.: Újpest FC–H.O.P.E. Futsal
5. forduló: Szeptember 10., 11.: Kincsem Lovaspark Futsal–Újpest FC
6. forduló: Szeptember 28.: Újpest FC–MFA
7. forduló: Október 2., 3., 5.: TFSE–Újpest FC
8. forduló: Október 8., 9.: Újpest FC–Vehir.hu Futsal Veszprém
9. forduló: Október 26.: Airnergy FC–Újpest FC
10. forduló: Október 29., 30.: Újpest FC–Aramis SE
11. forduló: November 19., 20.: A’ Studió Futsal Nyíregyháza–Újpest FC
12. forduló: November 23.: Újpest FC–MVFC Berettyóújfalu
13. forduló: November 27., 28., 30.: Nyírbátor SC–Újpest FC
14. forduló: December 17., 18.: Újpest FC–DEAC
15. forduló: December 21.: H.O.P.E. Futsal–Újpest FC
16. forduló: December 28.: Újpest FC–Kincsem Lovaspark Futsal
17. forduló: Január 4.: MFA–Újpest FC
18. forduló: Január 8., 9., 11.: Újpest FC–TFSE
19. forduló: Január 14., 15.: Vehir.hu Futsal Veszprém–Újpest FC
20. forduló: Január 18.: Újpest FC–Airnergy FC
21. forduló: Január 25.: Aramis SE–Újpest FC
22. forduló: Február 1.: Újpest FC–A’ Studió Futsal Nyíregyháza