Utánpótlás hírek

Legyőzte a Bicskét az Újpest FC II
A nyár negyedik felkészülési mérkőzésén az Újpest FC II hazai pályán 6–1-re nyert az előző kiírásban ezüstérmes Bicskei TC ellen.
...

Bicskén kezd, Veszprémben zárja az NB III-as bajnokságot második csapatunk
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Versenybizottsága elkészítette az NB III Észak-Nyugati csoportjának menetrendjét, ennek értelmében az Újpest FC II július 27-én, 17.30-tól a Bicskei TC vendégeként ...

Újabb 120 perces edzőmeccset vívott második csapatunk
Lejátszotta harmadik nyári felkészülési mérkőzését az Újpest FC II, amely hazai környezetben kétgólos hátrányból állt fel és győzött 4–3-ra a szintén harmadosztályú Meton-FC Dabas ellen.
...

Elhunyt Kabarcz Zoltán
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 2025. július 11-én éjjel, 71 éves korában elhunyt szeretett kollégánk, Kabarcz Zoltán, aki közel tíz éven keresztül a mentál team vezetőjeként segítette az újpesti labd...

Hasznos edzőmeccset játszott a Monorral második csapatunk
Lejátszotta második nyári felkészülési mérkőzését az Újpest FC II, amely hazai pályán 1–0-ra kikapott a hozzánk hasonlóan harmadosztályú Monortól.
...

Hasznos meccset vívott a Doroggal első nyári felkészülési mérkőzésén második csapatunk
Lejátszotta első felkészülési mérkőzését az Újpest FC II, amely a mieinkhez hasonlóan harmadosztályú Dorogi FC-t fogadta a Tábor utcában. Mundi Viktor a kétszer 60 perces végződő találkozón összesen 2...

Nagy változásokon esett át U6-os korosztályunk az előző szezonban
Tóth Máté vezetőedző által irányított U6-os csapatunk rengeteget fejlődött, és létszámban is nőtt a mögöttünk hagyott idényben, ráadásul edzőnk kezei alatt megalakult az újpesti utánpótlás U5-ös együt...

Élményekben és fejlődésben gazdag szezont teljesítettek U7-eseink
Létszámban és tudásban is sokat fejlődött a 2024–2025-ös idényben Csendom Kristóf vezette U7-es korosztályunk, amelynek tagjai rengeteg lehetőséget kaptak a tapasztalatszerzésre és éltek is vele.
...

Komoly szakmai tapasztalat érkezik az utánpótlásképzésbe
A Crvena zvezda akadémiáját nyolc éven át irányító Dragan Mladenovicot kérdeztük többek között első újpesti benyomásairól, feladatköréről, illetve arról, milyen futballfilozófiát vall magáénak.
Elő...

Rengeteg tapasztalattal gazdagodtak U8-asaink a mögöttük hagyott szezonban
Vörösmarty Márk által irányított U8-as csapatunk számos tornán, és mérkőzésen vett részt az előző idényben, melyeken többször is a dobogó legfelső fokára állhatott. Edzőink idei célkitűzése volt, hogy...

Sokat fejlődtek és szép eredményeket értek el U10-eseink
Három különböző csapattal hétről hétre megmérette magát különböző tornákon U10-es korosztályunk, amely több szép eredmény és érem mellett játéktudásban is sokat lépett előre a mögöttünk hagyott idényb...

Minden téren előrébb léptek U9-eseink
Számos tornán szerepelt eredményesen U9-es korosztályunk, hiszen Rosta Levente vezette Lila csapatunk ó, illetve a Simon Renátó által vezetett Csíkos és Fehér együtteseink hétről hétre megmérették mag...

Öt hazai mérkőzéssel hangol az új idényre NB III-as csapatunk
Június 25-én, szerdán megkezdte a felkészülést a július végén rajtoló új idényre az Újpest FC második csapata, amely öt hazai mérkőzéssel hangolódik a 2025–2026-os szezonra.
...

Hibátlan idényt teljesítettek U16-os lányaink
Egészen páratlan szezonon van túl Kiss Fanni vezette U16-os lány csapatunk, amely mind a 20 mérkőzését megnyerve, 134 lőtt, s csupán hét kapott góllal nyerte meg az MLSZ Regionális bajnokságának Dél-K...

Sok fejlődést és két érmet is hozott U13-asaink idénye
Noha Varga Szilveszter által irányított U13-as Lila csapatunk számára nem hirdettek végső helyezést az Országos bajnokság Dél-Keleti csoportjában, a mieink ennek ellenére jól szerepeltek és sokat fejl...

Több mint 140-szer léptek pályára U11-es csapataink az előző szezonban!
Számos tornán és edzőmérkőzésen jutottak lehetőséghez U11-es korosztályú játékosaink a mögöttünk hagyott szezonban. Oroszi Benjámin és Varga Gábor, csapataink vezetőedzői értékelték együtteseik szezon...

Sokat fejlődtek U12-eseink a mögöttünk hagyott idényben
Bár eredményt az U12-es bajnokságban nem hirdetnek, hasznos idényt tudhatnak maguk mögött csapataink, hiszen Tornóczky Áron Lila csapata az Országos bajnokság Dél-keleti csoportjában 28 mérkőzésen gya...

Sikeres idényen vannak túl U14-eseink
Eredményes szezont zárt le az újpesti utánpótlás az U14-es korosztályban, miután a Privigyei Ádám vezette Lila együttesünk megérdemelten lett aranyérmes az Országos Alap-csoportban, kiharcolva ezzel, ...

Ilyen volt három U15-ös csapatunk szezonja
Két bajnoki cím és egy hetedik hely az U15-ös korosztály mérlege a 2024–2025-ös idényből, hiszen Käfer Zsombor vezette Lila csapatunk az Alap-csoport küzdelmeit megnyerve a következő szezonban már a K...

Második lett U11-es Csíkos csapatunk a Gallini Cupon!
Varga Gábor által vezetett U11-es Csíkos csapatunk a mögöttünk hagyott héten a Gallini Cupon vett részt, ahol nemzetközi ellenfelekkel is megvívott, s második helyen végzett.
U11-...

Tanulságos idényt zártak U16-os csapataink
Vermes Krisztián által irányított U16-osaink az ötödik helyen végeztek az MLSZ U16-os Országos Bajnokság Alap csoportjában, míg U16-os Csíkos együttesünk az U17-es Pest Vármegyei Bajnokság I. osztályá...

Ezüstérmes lett U11-es csapatunk a Kulcsár Ferenc Emléktornán!
A mögöttünk hagyott héten Szombathelyen, a Kulcsár Ferenc Emléktornán vívtak meg U11-eseink, s ezüstérmesek lettek.
Oroszi Benjámin csapata hat mérkőzést játszott a tornán, melyek közül háromszor n...

Aranyeső U17-es csapatainknál
Mindegyik U17-es csapatunk bajnok lett a mögöttünk hagyott szezonban, hiszen az Erős Ronald vezette Lila együttesünk az U17-es Alap bajnokságot nyerte meg, s ezzel kiharcolta U19-eseinknek az Országos...

Két bajnokcsapatot is avattunk az U19-es korosztályban
U19-es Csíkos együttesünk a BLSZ U19-es bajnokságának első csoportjában, míg U19-es futsalcsapatunk a futsal MLSZ Regionális bajnokság Közép-csoportjában lett bajnok!
U19-es korosztály U19-es csap...
Utánpótlás körkép – június 2. – 8.
Utánpótláscsapataink a mögöttünk hagyott héten hat mérkőzést játszottak, melyek közül négyszer győztek, két vereség mellett, s 28 gólt szereztek. Ráadásul U17-es futsalcsapatunk a Mosonmagyaróvár elle...

Katona Benedek: Én vagyok a csatár, az én dolgom, hogy gólt rúgjak
U17-es bajnokcsapatunk támadója, Katona Benedek mesélt a mögöttünk hagyott szezonról, értékelte saját teljesítményét, és elárulta, mekkora segítséget kap testvéreitől.
Először is: gratulálok a bajn...

U9-eseink nyerték a Dunamenti Gálát!
Rosta Levente által irányított U9-es csapatunk nyerte a 16 csapat részvételével megtartott Dunamenti Gálát, ráadásul Kisari Lajos és Molnár Albert is bekerült a torna válogatottjába.
...

Utánpótlás körkép – május 26. – június 1.
Utánpótláscsapataink a mögöttünk hagyott héten lejátszott 14 mérkőzésükből tízet nyertek meg, egy döntetlen és három vereség mellett, s ezeken 72 gólt szereztek! U17-es futsalosaink idegenben 12–0-ra ...

„Az eredményességet abban mérem, hogy hány játékost tudunk felkészíteni a felnőtt futballra”
Az alapcélt elérte, 11. helyen végzett és ezzel megőrizte harmadosztályú tagságát az Újpest FC II, amelynek emellett a fiatalok felnőtt futballba integrálása volt a célja, illetve az, hogy minél több ...

Helyt álltak a nemzetközi mezőnyben fiataljaink a Budapest Youth Cupon
Tisztességgel helyt álltak a rangos nemzetközi mezőnyben, a 12 ország 48 klubját és 100 csapatát felvonultató, Tábor utcában rendezett Budapest Youth Cupon U8-as, U9-es és U10-es csapataink. A legfiat...

Utánpótlás körkép – május 19. – 25.
18 mérkőzést játszottak utánpótláscsapataink a mögöttünk hagyott héten, melyek közül nyolcszor győztek, két döntetlen és nyolc vereség mellett, és 39 gólt lőttek. Bajnokcsapatokat avattunk múlt héten ...

Fiatal csapattal, vereséggel zárta a szezont második csapatunk Érden
A tabella 9. helyén végző Érdi VSE elleni 2–1-es idegenbeli vereséggel zárta a szezont az Újpest FC második csapata az NB III Észak-Nyugati csoportjában. A meccsen több fiatal tehetségünk is lehetőség...

Érden zárja a szezont második csapatunk
Május 25-én, vasárnap, 17 órától a biztosan 9. helyen végző Érdi VSE vendégeként zárja a szezont az NB III Észak-Nyugati csoportjában a bentmaradását biztosító második csapatunk.
...