Négyből három – Dorogon is győzött az Újpest FC II

Harmadik győzelmét aratta az NB III Észak-Nyugati csoportjában az Újpest FC II, amely a 4. fordulóban a Dorogi FC otthonából távozott három ponttal és 3–2-es sikerrel.

 MundiViktor UjpestII

Ígéretes mérkőzésre volt kilátás a bajnokság negyedik fordulójában, hiszen a III. kerület és a Budaörs ellen értékes győzelmeket arató, s csak a nagy célokat szövögető Bicske ellen vereséget szenvedő Újpest FC II a három meccs után veretlen, két döntetlennel és egy győzelemmel rajtoló Doroghoz látogatott.

Mundi Viktor csapatában ezúttal ott volt a Derbin csereként pályára lépő Dénes Adrián, Dékei Márk és Vincent Onovo is.

A kiegyenlített játékot hozó mérkőzésen ugyan az első percekben a Dorognak voltak lehetőségei, a vezetést egy bal oldali akció végén Mucsányi Miron pontos, lapos lövésével a mieink szerezték meg a 11. percben. 0–1

Az egyenrangú küzdelemben a mieinknél volt valamivel többet a labda és a kapura is egyértelműen veszélyesebbek voltunk, mint a vendéglátó, amely több nagy helyzetig is eljutott, de vagy az utolsó passzok, vagy a jó döntések hiányoztak a dorogiaknál.

A második játékrész nem indult túl jól szempontunkból, ugyanis Dénes Adriánt sérülés miatt hamar elveszítettük. A játék pedig a második félidőben is jobbára a mezőnyben zajlott, ám az 57. percben egy jobb oldali szöglet után Vajda Milán egyenlített.

A dorogi gól nem fogta meg csapatunkat, sőt, kifejezetten felpörgette. Öt perccel később Dékei Márk egy remek átlövésgóllal szerzett ismét vezetést, aztán újabb három perccel később Kárász Benjámin egy tökéletes kiugratást tökéletesen fejezett be, kettőre növelve előnyünket. 1–3

A hajrában már a kapuk is egyre többször forogtak veszélyben mindkét oldalon, s a rendes játékidő utolsó percében egy bal oldali szöglet után visszajött egy gólra a Dorog Bokán Barnabás fejesével, de az egyenlítésre már nem maradt ideje a hazaiaknak, így az Újpest FC II negyedik bajnokiján harmadik győzelmét aratta. 2–3

„Nagyon jól kezdtük a mérkőzést és az első tizenöt percben jött a gól is. Nagy fölényben játszottunk, ültek a kis játékaink és majdnem mindig meg tudtuk bontani az ellenfelet. Egy nullás vezetésünk után viszont kicsit szétesett a csapat és abban periódusban nem azt a teljesítményt nyújtottuk, ami jogosan várható el ettől a kerettől, de nem volt komolyabb lehetősége a Dorognak. A második félidő taktikailag sokkal jobb volt és kétgólos vezetés után többször lezárhattuk volna a mérkőzést, de akkor hátrébb álltunk és engedtük, hogy kicsit kijöjjön az ellenfél, de kiszedtük a méregfogukat, az üres területbe való beíveléseik nem ültek és azt lehetett érezni, hogy csak a gólkülönbség lesz a kérdés, sajnos nem így történt és a vége szoros lett, de összességében elégedettek lehetünk, mert megnyertük a mérkőzést” – értékelt Mundi Viktor, az Újpest FC II vezetőedzője.

Az Újpest FC II legközelebb augusztus 28-án, szerdán, 17.30-kor lép pályára, amikor a Veszprémet fogadja a Tábor utcában.

NB III, Észak-Nyugati csoport, 4. forduló
Dorogi FC–Újpest FC II 2–3 (0–1)
Dorog, Buzánszky Jenő Stadion. V.: Papp Á. (Turi M., Markó M.)
ÚJPEST II: Svékus – Máté Zs., Babós, Kaczvinszki, Simon B. – Mucsányi Miron (Mező, 72.), Onovo (Árki, a szünetben) – Sarkadi (Eckl, 72.), Dékei, Dénes (Kollarik, 51.) – Tóth Á. (Kárász B., 63.)
Vezetőedző: Mundi Viktor
Gól: Vajda M. (58.), Bokán (90.), ill. Mucsányi Miron (11.), Dékei (63.), Kárász B. (66.)

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.