A szezonban harmadszor is ikszeltünk a DVTK-val

Az Újpest FC 1-1-es döntetlent játszott a Diósgyőri VTK-val az OTP Bank Liga 29. fordulójában. 

WEB DVTK

Élénkebben kezdtük a találkozót, több szögletet is elvégezhettünk a mérkőzés elején, illetve éles beadásokkal ostromoltuk a diósgyőri védelmet. Az első nagy ziccer azonban mégis a vendégek előtt adódott, a 15. percben egy gyors kontra során Vancas ugrott ki ziccerben, egy szép csellel el is fektette Gergényit és Piscitellit, de védőnk az utolsó pillanatban még a labda elé vetődött.

A 23. percben megint Vancas rúghatott volna gólt, Acolatse futotta meg Gergényit, majd tette be társának a labdát, aki nagyjából hat méterről luftot rúgott.. Öt perccel később már a mieink szerezhettek volna vezetést, Karamoko élesen lőtte középre a labdát, melyre Brodic vetődött be a hosszún, de csak a kapufára tudta tessékelni a beadást. 0-0-val fordultunk.

A szünet után kiválóan kezdtünk, a 48. percben Lacoux igazított egyet a labdán, majd nagyjából 28 méterről bombázott kapura, lövése kissé irányt is változtatott egy védőn, és így a hosszúba vágódott.

Ezt követően igyekezett ugyan nagyobb fokozatra kapcsolni a vendég együttes, de egy veszélytelen Edomwonyi fejesen kívül nem nagyon kellett aggódnia Piscitellinek. A 68. percben viszont mégiscsak összejött az egyenlítés a borsodiaknak, Vancas ívelte át a hosszúra a labdát, ahol üresen érkezett Szakos, és bevetődve a rövidbe talált.

A hajrában előbb Rasak próbálkozott egy átlövéssel, melyet csak ütni tudott a vendégek kapusa, a ráadásban viszont még közelebb jártunk a győzelemhez. Ljujic oldalsó szabadrúgásból nézte ki magának a tizenhatos túlsó oldalán helyezkedő Brodicot, aki kapásból tüzelt, de Odynsov lábbal ezt is hárította, így maradt az 1-1-es eredmény. Ezzel tehát mindhárom idénybeli DVTK elleni találkozónk döntetlennel zárult.

OTP BANK LIGA, 29. FORDULÓ
Újpest FC–Diósgyőri VTK 1–1 (0–0)
Gólszerzők: Lacoux (48.), ill. Szakos (68.)

Megkaptuk a licencet a 2025/26-os szezonra

A Magyar Labdarúgó Szövetség Elsőfokú Licencadó Bizottsága mai ülésén pozitívan bírálta el Klubunk 2025/26-os évre szóló licenckérelmét.

WEB licenc

Az MLSZ az előzetesen benyújtott dokumentumok alapján döntött, hogy mely egyesületek kapják meg első körben a licencet a következő futballidényre. 

Az Újpest FC minden kritériumnak megfelelt, így az NB I-es és az UEFA-részvételhez szükséges indulási engedélyt is megkapta a 2025/26-os szezonra.

Nem a támadójátékról szólt a KTE elleni bajnoki

Nem született gól csapatunk kecskeméti vendégjátékán az OTP Bank Liga 28. fordulójában. 

VJ 5477

Az Újpest FC idegenben egy pontot szerzett a Kecskeméti TE elleni, gól nélküli döntetlennel az OTP Bank Liga 28. fordulójában. A Széktói Stadionban rendezett találkozón a lila-fehérek stabil védekezéssel és szervezett játékkal tartották távol ellenfelüket a kaputól az első félidőben, ám igazán a Kecskemét kapuja sem volt veszélyben. Az egyik oldalon Karamoko, míg a másikon Zsótér Donát ballábas lövése is elkerülte a kaput. 

A második félidőben mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, de a kapusok, különösen Riccardo Piscitelli magabiztosan hárították azokat. Támadásaink veszélyesebbé váltak, de a kecskeméti védelem állta a sarat. A hajrában is próbálkoztak a vendégek, többek között Bese Barnabás, Dénes Adrián és Tom Lacoux is, de a gól nem született meg, így a találkozó 0–0-s döntetlennel zárult. 

A csapat következő mérkőzésén hazai pályán lép pályára a DVTK ellen szombaton. 

A szezonban másodszor is legyőznénk idegenben a Kecskemétet

Az Újpest FC húsvéthétfőn a Kecskeméti TE otthonában lép pályára az OTP Bank Liga 28. fordulójában.

KövEllenfelunk WEB 250421

Csapatunknak az előző körben sikerült véget vetnie a rossz szériának, Bartosz Grzelak tanítványai 2-1-re felülmúlták a Debrecent. A mostani fordulóban azonban megint nehéz feladat vár a mieinkre, ugyanis a sereghajtó, de a tavaszi idényben a pontokat már szorgalmasan gyűjtögető KTE lesz az ellenfél. 

Gera Zoltán legénysége rögtön három egységgel indította a szezon második felét, ám a ZTE elleni diadal óta csupán az MTK-t tudta két vállra fektetni, igaz, a fővárosi kék-fehéreknek öt gólt rámoltak be Bács-Kiskun vármegyeiek. Persze értékes döntetleneket is elért a hétfői pályaválasztó, ikszelt például az aranyéremre is esélyes Pakssal (2-2) és a remek formában lévő Győrrel is (1-1). 

A nem túl régóta íródó örökmérleg felénk billen, az eddig lejátszott 22 élvonalbeli találkozóból tíz alkalommal mi nyertünk, hét ízben pedig riválisunk, míg öt felvonás döntetlennel zárult. A 2024/25-ös évadban Kecskeméten – Mucsányi Márk, Fran Brodic és Matija Ljujic góljának köszönhetően – 3-1-es sikert arattunk, míg a Szusza Ferenc Stadionban 1-1-re végeztünk a „hírös város” együttesével – azon a meccsen Dénes Adrián talált be.

OTP BANK LIGA, 28. FORDULÓ
Kecskeméti TE – Újpest FC
04.21., hétfő, 18:30

„A családom nélkül nem lennék sehol”

Franciaországból indult, Németországon és Ausztrián át jutott el a Bajnokok Ligájáig, most pedig Újpest sikeréért küzd – Mamoudou Karamokóval beszélgettünk pályafutásának fordulópontjairól, a nehézségekről, a család erejéről és az előttünk álló szezonhajráról.

20250413 VJ 8835

Kezdjük az elején, vagyis a karriereddel. Hogyan alakult a pályafutásod eleje?


Odahaza, Franciaországban kezdtem futballozni, majd 16 évesen kerültem a Strasbourg akadémiájára. Fejlődtem, játszottam, de nem kaptam profi szerződést, így váltani akartam. Egy német negyedosztályú csapatnál voltam próbajátékon, ahol edzőmeccset játszottunk. Utólag kiderült, hogy a meccset megnézte a Wolfsburg egyik megfigyelője is, majd megkeresett, hogy menjek hozzájuk próbajátékra. Sikerült jó benyomást keltenem, így le is igazoltak, igaz, többnyire a második csapatnál játszottam, és profi szerződést továbbra sem kaptam, időközben viszont a Bundesligában is bemutatkozhattam. Onnan a LASK Linzhez vezetett az utam az osztrák első osztályba. Nehezen indult az a periódus, de végül remek lett: az Európa-ligában is bemutatkozhattam, sőt gólt is szereztem a Tottenham ellen.

És következett a Köbenhavn.


Így van, ez egy érzékeny pont, ugyanis alig játszottam. Többször is beszéltem a vezetőedzővel és a sportigazgatóval, hogy mi ennek az oka, de egyszer sem kaptam érdemi választ. A Manchester City elleni BL-meccs miatt azonban mégis van egy jó emlékem abból az időszakból. Sérült voltam a meccs előtt, és csak azért utaztam Angliába, hogy kitöltse a csapat az utazó létszámot. A meccs előtti nap az edző szólt, hogy az egyik csapattársam beteg, és játszanom kéne. Kértem egy kis gondolkodási időt, és természetesen igent mondtam. Fájdalomcsillapítókkal tele játszottam – olyan világsztárok ellen, mint Erling Haaland, Rúben Dias vagy Bernardo Silva. Nem szeretek veszíteni semmilyen szituációban, de ezen a meccsen mégsem tudtam igazán bosszús lenni. 

Hogy alakul a szezonod itt Újpesten?


Voltak nehézségeim itt is, főleg a szezon első felében sérülések miatt. A hajlítómmal voltak problémák, emiatt nem tudtam konzisztensen pályán lenni ősszel. Télen aztán sikerült Párizsban rendbe tenni mind a sérülést, mind a fizikai állapotomat, így a tavaszra erőtől telve érkeztem. Fontos volt, hogy Diósgyőrben rögtön góllal tudtam nyitni, és azóta is igyekszem a csapat hasznára lenni. Rengeteget segített a közösség a nehezebb időkben, nem hagytak magamra – sőt, felemeltek. Kívülről talán nem látszik annyira, de nagyon összetartó mag alakult ki. Itt az a mentalitás uralkodik, hogy a másik problémája az én problémám is.

A Debrecen elleni győzelemmel átszakadhat egy gát, de hétfőn Kecskeméten játszotok, ahol szintén nem vár rátok könnyű meccs. Mi a kulcs egy jó szezonzáráshoz?


Minden megvan bennünk. Fontos, hogy előrelépjünk a tabellán az utolsó hat meccsen, és hogy megmutassuk a szurkolóknak: dolgozunk, küzdünk, és nekünk is mindennél fontosabb a klub sikere. A Kecskemét valóban a kiesés elől menekül, és ez az egyik utolsó lehetőség számukra, de ez minket nem érdekel. Nekünk is ugyanolyan fontos ez a találkozó, és ennek az első perctől látszania kell. Érzem a csapatban az erőt, biztos vagyok benne, hogy jó eredményekkel zárjuk a szezont.

Beszéljünk kicsit a pénzről, hiszen nagy változás volt az életedben a profi szerződések kiharcolása. Milyen hatása volt ennek a családod életére?


Hatalmas. Nem titok, hogy szerény körülmények között nőttem fel Párizsban. Édesanyám nem tehette meg időnként azt sem, hogy ruhát vegyen nekem és a két testvéremnek. Mindig is volt emiatt egy folyamatos stresszforrás az életében – kezdve attól, hogy a boltban folyamatosan számolgatnia kellett, amikor ételt vett. Óriási büszkeség volt, amikor már megtehettem, hogy támogatom őt, illetve édesapámat és a testvéreimet. A családom nélkül nem lennék sehol, ez pedig a minimum, hogy segítek nekik. Persze nemcsak a családom életére volt hatással mindez. Voltak barátaim, akik hirtelen visszatértek az életembe. 

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.