Franciaországból indult, Németországon és Ausztrián át jutott el a Bajnokok Ligájáig, most pedig Újpest sikeréért küzd – Mamoudou Karamokóval beszélgettünk pályafutásának fordulópontjairól, a nehézségekről, a család erejéről és az előttünk álló szezonhajráról.
![20250413 VJ 8835]()
Kezdjük az elején, vagyis a karriereddel. Hogyan alakult a pályafutásod eleje?
Odahaza, Franciaországban kezdtem futballozni, majd 16 évesen kerültem a Strasbourg akadémiájára. Fejlődtem, játszottam, de nem kaptam profi szerződést, így váltani akartam. Egy német negyedosztályú csapatnál voltam próbajátékon, ahol edzőmeccset játszottunk. Utólag kiderült, hogy a meccset megnézte a Wolfsburg egyik megfigyelője is, majd megkeresett, hogy menjek hozzájuk próbajátékra. Sikerült jó benyomást keltenem, így le is igazoltak, igaz, többnyire a második csapatnál játszottam, és profi szerződést továbbra sem kaptam, időközben viszont a Bundesligában is bemutatkozhattam. Onnan a LASK Linzhez vezetett az utam az osztrák első osztályba. Nehezen indult az a periódus, de végül remek lett: az Európa-ligában is bemutatkozhattam, sőt gólt is szereztem a Tottenham ellen.
És következett a Köbenhavn.
Így van, ez egy érzékeny pont, ugyanis alig játszottam. Többször is beszéltem a vezetőedzővel és a sportigazgatóval, hogy mi ennek az oka, de egyszer sem kaptam érdemi választ. A Manchester City elleni BL-meccs miatt azonban mégis van egy jó emlékem abból az időszakból. Sérült voltam a meccs előtt, és csak azért utaztam Angliába, hogy kitöltse a csapat az utazó létszámot. A meccs előtti nap az edző szólt, hogy az egyik csapattársam beteg, és játszanom kéne. Kértem egy kis gondolkodási időt, és természetesen igent mondtam. Fájdalomcsillapítókkal tele játszottam – olyan világsztárok ellen, mint Erling Haaland, Rúben Dias vagy Bernardo Silva. Nem szeretek veszíteni semmilyen szituációban, de ezen a meccsen mégsem tudtam igazán bosszús lenni.
Hogy alakul a szezonod itt Újpesten?
Voltak nehézségeim itt is, főleg a szezon első felében sérülések miatt. A hajlítómmal voltak problémák, emiatt nem tudtam konzisztensen pályán lenni ősszel. Télen aztán sikerült Párizsban rendbe tenni mind a sérülést, mind a fizikai állapotomat, így a tavaszra erőtől telve érkeztem. Fontos volt, hogy Diósgyőrben rögtön góllal tudtam nyitni, és azóta is igyekszem a csapat hasznára lenni. Rengeteget segített a közösség a nehezebb időkben, nem hagytak magamra – sőt, felemeltek. Kívülről talán nem látszik annyira, de nagyon összetartó mag alakult ki. Itt az a mentalitás uralkodik, hogy a másik problémája az én problémám is.
A Debrecen elleni győzelemmel átszakadhat egy gát, de hétfőn Kecskeméten játszotok, ahol szintén nem vár rátok könnyű meccs. Mi a kulcs egy jó szezonzáráshoz?
Minden megvan bennünk. Fontos, hogy előrelépjünk a tabellán az utolsó hat meccsen, és hogy megmutassuk a szurkolóknak: dolgozunk, küzdünk, és nekünk is mindennél fontosabb a klub sikere. A Kecskemét valóban a kiesés elől menekül, és ez az egyik utolsó lehetőség számukra, de ez minket nem érdekel. Nekünk is ugyanolyan fontos ez a találkozó, és ennek az első perctől látszania kell. Érzem a csapatban az erőt, biztos vagyok benne, hogy jó eredményekkel zárjuk a szezont.
Beszéljünk kicsit a pénzről, hiszen nagy változás volt az életedben a profi szerződések kiharcolása. Milyen hatása volt ennek a családod életére?
Hatalmas. Nem titok, hogy szerény körülmények között nőttem fel Párizsban. Édesanyám nem tehette meg időnként azt sem, hogy ruhát vegyen nekem és a két testvéremnek. Mindig is volt emiatt egy folyamatos stresszforrás az életében – kezdve attól, hogy a boltban folyamatosan számolgatnia kellett, amikor ételt vett. Óriási büszkeség volt, amikor már megtehettem, hogy támogatom őt, illetve édesapámat és a testvéreimet. A családom nélkül nem lennék sehol, ez pedig a minimum, hogy segítek nekik. Persze nemcsak a családom életére volt hatással mindez. Voltak barátaim, akik hirtelen visszatértek az életembe.
