NB III: Nem sikerült a pontszerzés a Kisvárda ellen

Második együttesünk 1-0-ra maradt alul az NB III. Észak-Keleti csoport 2. fordulójában

NB III-as csapatunk augusztus 2-án, 17:30-tól játszotta a szezon első hazai bajnokiját a Kisvárda Master Good II. együttese ellen. Az első félidőben Gerliczki Máté tanítványai offenzív játékkal irányították a mérkőzést, míg a mieink a védekezésre fókuszáltak lefőképpen. A piros-fehér mezesek a folytatásban sem hagyták magukat. Ennek eredményeként Rubus fejelt a kapunkba a 44. percben, így 0-1-gyel fordultunk. A második játékrészben megváltozott az összecsapás képe, mivel az ellenfél átadta csapatunknak a kezdeményezést. Ám a találkozó ezen periódusában sem sikerült együttesünknek meghatározó lövőhelyzetet kialakítani. Így a hármas sípszót követően a Kisvárda Master Good II. gárdája örülhetett a győzelemmel járó három pontnak.

3jpg

Mundi Viktor, vezetőedző nyilatkozata: „Az első félidőben ott láttam a legnagyobb problémát, hogy túlbiztosítottuk a csapat védekezését, kevesen jöttünk fel abba a zónába, ahol igazán veszélyesek tudtunk volna lenni, egy alapvonal játéknál két-három érkezőnk volt összesen. Ennek ellenére az első félidőben volt 100%-os helyzetünk, illetve amikor felgyorsultunk, akkor az ellenfél visszahúzásos szabálytalanságokkal akadályozott minket, amik szerintem sárga és piros lapot érdemeltek volna, ám ezeket végül nem kapták meg. Sajnos a második etapban is nagyon keveset tudtunk a Kisvárda tizenhatosán belül lenni, nem tudtuk megbontani a jól záró védelmüket. Ám a meccs összképe alapján a döntetlen sokkal reálisabb lett volna. Nem állunk meg, keményen dolgozunk tovább, és annak ellenére, hogy nincs bajnoki forduló a hétvégén, szombaton is edzeni fogunk. A jövő hét pedig már mérkőzésritmusban fog telni. Egy jó csapathoz utazunk Debrecenbe, el kell kezdeni a pontgyűjtést, nincs mese!”

2jpg

Második együttesünk legközelebb augusztus 13-án, vasárnap 17:30-tól idegenben csap össze a DEAC gárdájával.

NB III Észak-Keleti csoport 2. forduló

Újpest FC II- Kisvárda Master Good II. 0-1

Gólszerző: Rubus 44’

Genzler – Horváth B. – Horváth D. – Szűcs – Croizet (Illés 87’) – Árki (Müller 46’) – Mucsányi (Tóth 73’) – Jakobi – Simon (Kruppai 64’) – Dékei - Kovács

Összefogtunk egy félárván maradt testvérpár és édesapjuk segítéséért

Aki a legmagasabb összeget ajánlja fel, egy különleges mezt, egy Újpest FC NB I-es csapata által aláírt labdát, és egy Újpest Futsal Club hazai mérkőzéseire szóló éves bérletet vihet haza magával.

Öregfiúk játékosaink többször is tanúbizonyságot tettek arról, hogy a futball mellett a segítségnyújtás is meghatározó szerepet tölt be az életükben. Ez most sem történt másképp. Vaskó Tamás, klubunk egykori hátvédje, jelenleg pedig Öregfiúk csapatunk tagja egy különleges, Kabát Péter és Balajcza Szabolcs búcsúmeccsére kiadott mezt ajánlott fel két félárván maradt gyermek és édesapjuk anyagi segítése céljából.

Ábel 2011.07.11-én ikergyermekként született 24. hétre. A szülés után három nappal mindkét baba agyvérzést kapott, melybe a lánytestvér, Orsolya belehalt. Ábel túlélte ugyan, de maradandó károsodást szenvedett, és hatéves koráig több műtéten is át kellett esnie. Az életvidám kisfiút a sors végül egy testvérrel ajándékozta meg. Kolos 2018.05.22-én egészségesen látta meg a napvilágot. Ám a család boldogsága sajnos nem lehetett teljes, mivel egy évvel később, 2019 májusában leukémiát diagnosztizáltak az édesanyánál. A Szent László Kórházban kezelték, majd 2022 januárjában őssejt transzplantáción esett át. Az édesanya állapota javult, így a remény csillogott az egész család szemében, de a nyárra betegsége kiújult, és ismét a fájdalom jellemezte mindennapjaikat. A rettegett kór elleni küzdelemben Marcsi végleg alulmaradt. A gyermekek édesapja minden percében a félárván maradt fiai boldogulásáért küzd.

A kezdeményezéshez az Újpest Futsal Club egy éves hazai mérkőzésekre szóló bérlettel, az Újpest FC egy NB I-es csapat által aláírt labdával csatlakozott.

Erre a csomagra egészen augusztus 8-ig ti is tudtok licitálni az alábbi linken található poszt alatti kommentszekcióban.

Luca Mack: Vignjevic minden nap azon van, hogy csapatot kovácsoljon belőlünk

Német középpályásunk, Luca Mack mondta el, hogy szerinte miben változott a csapatunk tavaly óta, elárulta, mit kér tőle Nebojsa Vignjevic, de a magyar bajnokságról is megosztotta véleményét. 

Gratulálok a győzelemhez és az első újpesti gólodhoz! Noha nem a gólszerzés a feladatod, de azért vártad már, hogy összejöjjön?

Szerintem valamilyen szinten mindenki várja, hogy gólt szerezzen, pláne az elsőt, hiszen mindig nagyszerű érzés betalálni. Ahogy mondtad, az én posztomon nem ez az elsődleges, a korábbi meccseken sem erre összpontosítottam, de talán az agyam egy hátsó részében gondoltam rá.

Milyen volt belülről a mérkőzés? Azt játszottátok, amit Nebojsa Vignjevic kért tőletek?

Az első 25-30 percig, a kiállításig remekül futballoztunk, az edző elégedett lehetett velünk. Több gólt is rúghattunk volna fél óra alatt, sőt még a második játékrészben is volt esélyünk harmadszor betalálni. A piros lap természetesen megváltoztatta meccs képét, voltak periódusok, amikor szenvedtünk, kis híján ki is egyenlített az ellenfél, de összességében úgy érzem, hogy tíz és tizenegy emberrel is remek munkát végeztünk.

Az elmondásod és a látottak alapján is egységesebbnek tűnt az együttesünk. Szerinted mi változott a legtöbbet tavaly óta?

Talán a legszembetűnőbb, hogy az edzőnk minden nap, minden edzésen azon van, hogy csapatot kovácsoljon belőlünk. Ez könnyűnek hangzik, mindig ezt mondják a futballban, de akkor is ez a legfontosabb. Teljesen mindegy, ki szerzi a gólokat, hogy tíz vagy tizenegy emberrel játszunk, nem számít, milyen felállásban, vagy hogy alakul a mérkőzés, a lényeg, hogy nem saját magadért, hanem a társaidért játszol. Nebojsa Vignjevic ezt próbálja tudatosítani bennünk.

mack1

Főleg az első félidőben jóval többet léptél fel az akciók során, mint ahogy megszoktuk. Többször lőttél, többet passzoltál a támadóharmadba. Mindezek azt jelentik, hogy idén offenzívabb felfogásban játszol majd?

A mester rengetegszer lát el tanácsokkal, nála valamelyest változott a játékom. Korábban más edzővel, más rendszerben futballoztunk, elsősorban a saját térfelünkön ingáztam ide-oda, és a labdakihozatalokban segédkeztem. Most azt kérik tőlem, hogy többet maradjak középen, ne féljek belépni a támadásokba, ennek volt köszönhető, hogy jó helyzetbe kerültem, és gólt szereztem.

Van példaképed, estleg kedvenc játékosod?

Egy konkrét példaképet találni mindig nehéz, természetesen az ember a saját posztján nézelődik ilyenkor, olyat keres, akire hasonlít a játékstílusa. Németként egyértelmű, hogy Toni Kroost kell említenem, aki talán kicsit támadóbb felfogású, de mégis hasonló szerepköre van. Sergio Busquets szintén kiváló játékos ezen a poszton, de említhetném Casemirót, vagy Rodrit is, utóbbi ráadásul győztes gólt szerzett a Bajnokok Ligája-döntőben. Bőven vannak még világklasszis középső középpályások a nagycsapatokban, de talán ezt a négyet emelném ki.

Jól tudom, hogy édesapád profi edző? Neki volt szerepe abban, hogy a labdarúgást választottad kölyökként?

Igen, edző volt. Azt nem mondanám, hogy döntő szerepe volt benne, nem akarta rám kényszeríteni vagy ilyesmi. Nem emlékszem tisztán a tizenötévvel ezelőtti dolgokra, de gyerekként folyamatosan a focipályákon, grundokon sertepertéltem, olyan közegekben mozogtam, akik labdarúgással foglalkoznak, így adta magát, hogy focizni fogok. Egyesületnél pedig nagyjából 8 éves korom körül kezdtem el.

mack2

Jó viszonyt ápolsz egyébként édesapáddal? Szokott tanácsokkal ellátni?

Természetesen, de nem csak vele, hanem édesanyámmal is jó a kapcsolatom. Szerintem mindig ügyelni kell arra, hogy legyenek a környezetünkben olyan emberek, akik támogatnak, segítenek, és ott vannak nemcsak a jó, hanem a nehéz időszakokban is. A szüleim mellett a barátnőm is ilyen, ők hárman a legfontosabbak nekem. Értelemszerűen apukám az, aki a legtöbb futballal kapcsolatos tanácsot adja nekem, én pedig mindig tiszteletben tartom az ő és mások meglátásait is.

Németországban tanultál mindent a labdarúgásról, főleg a Stuttgartban. Miért olyan sikeres a német foci?

A világon szinte mindenki a fegyelmezettségről, a küzdeni akarásról és a brusztolásról ismeri a német labdarúgást. „A németek sosem állnak le, folyamatosan keményen dolgoznak”, ezt tartják a focinkról, de úgy vélem, hogy manapság már nem lehet ilyen egyszerűen leírni az egészet, hiszen a labdarúgás sokkal nemzetközibb lett. Persze, a németeknek kiváló játékosaik vannak, elit ligájuk, viszont mégsem olyan híresek, mint mondjuk a brazilok vagy a spanyolok. Amikor először meglátsz egy brazilt, akkor egyből szembetűnik, hogy milyen technikás. Mi viszont talán kicsit összetettebbek vagyunk, egy német tehetsége nem elsőre lesz figyelemfelkeltő, hanem amikor másodjára látod játszani.

Ez már a harmadik szezonod Újpesten, így gondolom kialakult benned egy kép a magyar labdarúgásról is. Amikor tavaly beszélgettem a külföldi játékosainkkal, ők általában kissé kaotikusnak írták le a magyar bajnokságot…

Kaotikus? Nem tudom, hogy ez a megfelelő szó-e rá. Abból a szempontból lehet, hogy nagyon keverednek a nemzetek, csapatokon belül is, és mindenki hoz egy a saját országában jellemző karaktert, játékstílust. A magyar bajnokság elég fizikális és kissé alulértékelt, és habár eddig csak Németországban játszottam, de szerintem nagyon hasonlít a belgához vagy a svájcihoz. Németországban megszokott dolog, hogy mielőtt valaki nagyobb ligákba igazol, egyfajta lépcsőfokként használja Ausztriát, Belgiumot, Svájcot. Sok barátom játszik ezekben a bajnokságokban, így láttam már jónéhány meccset, ezek alapján szerintem - a magyarral együtt - mindegyik hasonlít kicsit. Amikor idejöttem elég nehéz helyzetben voltam, hiszen nem sokat tudtam a városról, a nyelvről, a fociról, viszont ahogy mindent az életben, ezt is szép lassan megszokja az ember. Mostanra már teljesen komfortosan mozgok Budapesten, ismerem a klubot, a társaimat, így teljesen jól megvagyok.

mack4

Akkor neked is egy lépcsőfok lehet a magyar bajnokság? 23 évesen milyen céljaid vannak? Topligák, válogatottság?

Németként talán nem meglepő, hogy a Bundesliga a vágyam. Nyilvánvalóan minden játékosnak cél a top öt bajnokság valamelyike, de ha egyet kéne választanom, akkor az a német első osztály lenne. A válogatottság egyelőre csak álom. Nem lenézve sem magamat, sem a magyar ligát, de tudom, hogy innen egy német focistának szinte lehetetlen bekerülnie a felnőtt válogatottba. Később meg ki tudja? A futball folyamatosan változik, bármi megtörténhet, jó időben kell lenni jó helyen.

Végezetül mondd el kérlek, hogy mire számítasz a Puskás Akadémia ellen!

Őszintén szólva, a bajnokság kezdete előtt beszélgettem egy barátommal, neki azt mondtam, hogy szerintem a Fehérvárt legyőzzük, mert ellenük jól szokott menni, viszont a Puskás ellen sokkal nehezebb dolgunk lesz, mert mostanában ritkán vertük meg őket. Személy szerint én azt érzem, hogy mindig nehezebb a Puskás ellen játszani. Nem tudom pontosan megmondani az okát. A Fehérvárban és a Puskásban hasonló jóminőségű a keret, mégis valamiért a felcsútiak játékstílusa kevésbé fekszik nekünk, sokkal fizikálisabbak a párharcok. Ennek ellenére azt mondom, hogyha ugyanazt a magas intenzitású játékunkat tudjuk hozni, mint a Fehérvár elleni első félórában, és mindenki a legjobbját nyújtja, akkor nemcsak egy, hanem három pontra is jók lehetünk.

BAJUSZ ZOLTÁN

Még többen voltunk a Szuszában, mint gondoltuk

A kihirdetett számnál is több néző volt kint a Fehérvár elleni bajnokin
 
Az Újpest FC - Fehérvár FC mérkőzésen technikai hiba miatt téves nézőszám lett kihirdetve. Az utólagos egyeztetések után a hivatalos nézőszám 6085 néző volt.
 
A hibáért elnézést kérünk!
 
Újpest FC

Megvan a szezon első kezdőcsapata

Csoboth Kevin, Peter Ambrose és Kiss Tamás a Fehérvár elleni támadósorunkban.

Az OTP Bank Liga 2023/24-es szezonjának első fordulójában Nebojsa Vignjevic a kapuskérdésnél Dorde Nikolic mellett tette le a voksát. Csapatkapitányunk előtt a Branko Pauljevic, Georgios Antzoulas, Tim Hall, Tamás Krisztián védőfal sorakozik fel.

A két szűrőnk Luca Mack és Vincent Onovo lesznek, előttük a felkészülés alatt 2 gólt is szerző Matija Ljujic irányít. A támadósorban két villámgyors szélsőnk, Csoboth Kevin és Kiss Tamás, illetve az alapozás alatt sziporkázó Peter Ambrose található.

Dzenan Burekovic és Tóth Ákos sérüléseikből lábadoznak. Szabó Bálint és Kovács Dominik a stáb döntése értelmében a második csapattal készül.

Újpest FC: Dorde Nikolic – Branko Pauljevic, Georgios Antzoulas, Tim Hall, Tamás Krisztián – Luca Mack, Vincent Onovo, Matija Ljuljic – Kiss Tamás, Peter Ambrose, Csoboth Kevin. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic.

Cserék: Banai Dávid, Lirim Kastrati, Fehér Csanád, Simon Krisztián, Heinz Mörschel, George Ganea, Varga Balázs, Geiger Bálint, Franklin Sasere, Ognjen Radosevic, Mucsányi Márk, Stefan Jevtoski.

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.