Paksra megyünk a válogatottszünet előtt

Az Újpest FC a Paks otthonában lép pályára 03.14-én az OTP Bank Liga 24. fordulójában.

KövEllenfelunk WEB 250314

A Paks a bajnokság első harmadában kicsit még kereste önmagát, de a második körre a jól megszokott arcát láthattuk már. A zöld-fehérek bőven a legtöbb gólt szerezték a bajnokságban, szám szerint 47-et, ugyanakkor a harmadik legtöbbet is kapták, 36-ot. A találkozóikon tehát rendre születik találat, sőt, általában minimum kettő. Legutóbb viszont pont ellenünk nem sikerült betalálniuk, a november kilencedikei mérkőzésen 0-0-s döntetlen született a Szuszában.

A paksiak jelenleg harmadikak a tabellán, de csupán két pont választja el őket a második és négy pont az első helytől. Megsüvegelendő, hogy a tolnaiak 2025-ben még nem szenvedtek vereséget, a Magyar Kupát is beszámítva 5 győzelem és 2 döntetlen a mutatójuk.

Bognár György vezetőedző hétről hétre hálás feladat előtt áll, hiszen a Böde Dániel, Ádám Martin, Könyves Norbert, Tóth Barna kvartettből választhat a támadósorába.  A 38 éves Böde 11 találattal vezeti az NB I góllövőlistáját, de Tóth is 6 gólnál és 3 gólpassznál jár már. A csatárok mellett ki kell persze emelni Ötvös Bencét is, aki 7 gólt és 2 asszisztot tud felmutatni, illetve korábbi játékosunkat, Windecker Józsefet a maga 6 gól, 4 gólpasszával. Utóbbi azonban sérülés miatt nem lép pályára ellenünk pénteken.

A Paks a robosztus támadóira való tekintettel továbbra is sok íveléssel és beadással ostromolja az ellenfelek kapuját, és amennyiben nem valamelyik támadó, úgy a lecsorgókra érkező középpályások/védők jelentenek veszélyt. Ez magyarázza például Ötvös és Windecker, vagy éppen Osváth eredményességét.

Az egymás elleni párharcban minimálisan jobban áll a zöld-fehér csapat, 47 élvonalbeli összecsapáson 17-szer örülhettek a tolnaiak, míg mi 14-szer. Az augusztusi, paksi első felvonáson bosszantó hazai siker született: Joao Nunes öngóljával került előnybe a Paks, melyre a 81. percben Matija Ljujic válaszolt. Sajnos azonban a ráadásban Windecker betalált, megszerezve ezzel a három pontot csapatának. A már említett második meccsen 0-0-s döntetlen született a Megyeri úton.

OTP BANK LIGA, 24. FORDULÓ

Paksi FC - Újpest FC 03.14. - 20:30

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.