Játékos-statisztikák: Rasak volt a nyerőember 

Mint ismert, az Újpest FC vasárnap 2–1-es győzelmet aratott a Debreceni VSC felett az OTP Bank Liga 27. fordulójában. Játékosaink közül többen is kiemelendő teljesítmény nyújtottak, lássuk, miért.  

AD

A védelemből André Duarte játékát érdemes mindenképp megemlíteni, hiszen gyakorlatilag mindenhol ott volt. Nyolc földi párharcából hetet megnyert, nyolc alkalommal tisztázott, volt négy szerelése, ráadásul 91 százalékos pontossággal passzolt. A középpályáról a második gólunkat jegyző Damian Rasak emelkedett ki, aki nem csak betalált, azt megelőzően egy gólpasszt is kiosztott, miközben volt szerelése, tisztázása, blokkolt lövése és sikeres közbeavatkozása is. 

DR

A támadósorból grúz támadónkat, Giorgi Beridzét emelnénk ki, aki két lövéséből egy gólt szerzett, s volt három győztesen megvívott párharca is. A kispadról talán csapatkapitányunk, Matija Ljujic szállt be a legjobban, hiszen rövid időn belül kiosztott két kulcspasszt, s két sikeres keresztlabdát is.  

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.