Új középhátvédünk, Daviti Kobouri beszélt a magyar és a georgiai labdarúgás közötti különbségekről, elárulta, hogy mire a legbüszkébb eddigi pályafutása során, és szót ejtett a Derbiről is.
Elég kaotikus időszakban érkeztél a klubhoz, hiszen pont azokban a napokban lett bejelentve a tulajdonosváltás, majd új edző is érkezett. Milyen volt az első két heted itt?
Az első két nap kicsit furcsa volt, az tény. Két edzésen voltam túl, és már új edző jött, de nagyon kedvelem Mészöly Gézát. Nagyszerű személyisége van, mindig törekszik arra, hogy élvezzük az edzéseket, melyek jó intenzitásúak. Az edzések előtt, közben és után is tökéletesek a körülmények, így minden adott Újpesten, hogy egy játékos még tovább fejlődhessen.
Hogy ment a beilleszkedés?
Az érkezésemkor a technikai vezetőnk, Zsitva Babett segített, de azóta a csapattársaim közül többen is a segítségemre vannak, főleg Ganea és Jevtoski, de mindenki nagyon rendes. Az angolom ugyan nem az igazi, de próbálok mindenkivel néhány szót ejteni. Az első héten még nehézséget okozott, hogy nem tudtam mindenkinek a nevét, de mostanra már ismerem őket.
A családod is jött veled Magyarországra?
Van egy feleségem, aki nagyjából két hét múlva csatlakozik hozzám. Hamarosan viszont hárman leszünk, ugyanis gyermeket várunk, így most elég izgalmas periódusát élem az életemnek: hosszú idő után eligazoltam otthonról, és nemsokára apa leszek.
Ugorjunk vissza a kezdetekhez! Georgia nem feltétlen a labdarúgásáról híres, te viszont ezt a sportot választottad. Miért?
Azt nem tudom pontosan, hogy miért, de azt tudom, hogy mindig focista akartam lenni. Más sportágakban valóban jobbak vagyunk, ilyen például a cselgáncs, a rögbi vagy akár a kosárlabda, de a hazámban az emberek imádják a labdarúgást is. 12 évesen kezdtem focizni egy kisebb helyi csapatnál, majd egy év múlva a Dinamo Tbilisihez igazoltam. Óriási megtiszteltetésnek érzem a mai napig, hiszen Georgia legjobb, legnevesebb együtteséről beszélünk. 17 évesen felkerültem a felnőtt csapatba, majd több mint 200 élvonalbeli bajnokin játszhattam.
Ráadásul nemcsak sok meccset tudhatsz magad mögött, de négyszeres bajnok és kétszeres Szuperkupa-győztes is vagy. Mire vagy a legbüszkébb eddig?
A legelső, 2016-os bajnoki címemre, illetve arra, hogy háromszor is ott lehettem a georgiai válogatottban. Sajnos csak a kispadon ültem, így az egyik elsődleges célom, hogy bemutatkozhassak a nemzeti csapatban. Ez is volt az egyik oka, hogy Újpestre jöttem, hiszen innen sokkal nagyobb esélyem van rá, hogy behívjanak, mintha otthon játszanék. A georgiai bajnokságból nem könnyű a válogatottba jutni. Később szeretnék még magasabb szinten futballozni, de egyelőre a jelenre fókuszálok, aztán meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. Tudom, hogy korábban több georgiai játékosa is volt az Újpestnek, Zivzivadzét és Beridzét imádták a szurkolók. Én is valami hasonlót szeretnék elérni itt.
Van egyébként kedvenc csapatod, esetleg példaképed?
Kissé különös, hogy belső védőként ezt mondom, de Lionel Messi a kedvenc játékosom. Az akkori Barcelonát nagyon kedveltem, mostanra ez kissé változott, már nem ugyanolyan a csapat, mint abban az időben. Alapvetően a labdabirtokló, sokpasszos, kombinatív labdarúgást szeretem.
És mi a véleményed a magyar fociról? Vagy két bajnoki után még korai állást foglalni?
Őszintén szólva, ideigazolásom előtt nem sokat tudtam a magyar bajnokságról. Az Újpestet természetesen ismertem, hiszen egy történelmileg jelentős klub, mellette pedig nyilván a magyar válogatottról is tudom, hogy milyen jó erőkből áll jelenleg. Még csak két hete vagyok itt, de azt már most megállapítottam, hogy a magyar liga jóval fizikálisabb a georgiainál. Itt nagyon sokat brusztolnak és futnak a játékosok, némi technikával kiegészülve, míg nálunk minden csapatban vannak öten-hatan, akik kifejezetten ügyesek, és inkább a technikáé a főszerep.
Vasárnap a Ferencvárossal játszunk, ráadásul ez lesz az első hazai mérkőzésed Újpesten. Izgatott vagy?
Persze, és nemcsak izgatott, de nagyon motivált is. Tudom, hogy Magyarországon a Derbi a legnagyobb mérkőzés, olyan ez, mint Georgiában a Dinamo Tbilisi – Torpedo Kutaisi. Ott mindig hatalmas küzdelem és harc zajlik a pályán és a lelátón is. A szurkolók legtöbbször összeverekednek, de előfordul, hogy a játékosok is. Azt megígérhetem az újpestieknek, hogy a legjobbunkat nyújtjuk majd, és akárhogy is alakul az eredmény, az utolsó percig küzdeni fogunk.
BAJUSZ ZOLTÁN