Bartosz Gzelak: Sokat számít, hogy a csapat 0-24 órában együtt lehetett

 Vezetőedzőnk, Bartosz Grzelak értékelte a spanyolországi edzőtábort. 

web

Két mérkőzést játszottunk a táborban, az elsőn ráadásul Gennaro Gattusóval meccselhettél, és győztünk.

Tekintve, hogy a külföldi csapatok közül Milan-szurkoló vagyok, hatalmas élmény volt Gattusóval találkozni. Ugyanez elmondható a játékosainkról is, akik olyan ellenfelekkel játszhattak, mint Marko Livaja és Ivan Rakitic, előbbi centerként többször is komoly veszélyt okozott a kapunk előtt. Kaczvinszki Dominik azonban annak ellenére, hogy milyen fiatal, kiválóan helyt állt Livajával szemben, remek meccse volt, de Mező Dezsőt is kiemelhetem, ha már fiatalokról van szó. Összességében egy elég egyenlő mérkőzés volt, az elején a Hajduk Split nyomott inkább, de a második félidőben szerencsére kétszer is betaláltunk, így egy ilyen siker jót tesz az önbizalmunknak.

A második találkozónk, a Slask Wroclaw elleni nem a sztárok, hanem sokkal inkább az ellenfél játékstílusa miatt volt nehéz, nem?

Igen, ők nem olyan magas letámadást használtak, mint a Hajduk, sokkal mélyebben tömörültek. Ahogy a mérkőzés előtt beszéltük az öltözőben, próbáltunk bátrabban előre menni, több támadót bevetve. Szerintem ezzel nem is volt gond, sokszor veszélyesen lőttük be a labdákat a tizenhatoson belülre, és kevésen múlt, hogy a hálóban kössön ki a labda. A gól megint hiányzott, és az eredmény kicsit csalódást keltő lehet, de számos pozitívumot és előrelépést véltem felfedezni a játunkban.

Magát az edzőtábort, hogyan foglalnád össze?

Mindig az egyik legfontosabb része a szezonnak, hiszen ilyenkor szinte a teljes keret együtt készül. Számos játékosunknak ez volt az első itteni edzőtábora, például Horváth Krisztofer, Fran Brodic vagy André Duarte sem volt még velünk a nyári időszakban. Sajnos elég sok sérültünk van, de így is sokat számít, hogy a csapat 0-24 órában együtt lehetett, és tökéletes körülmények között, minőségi pályákon edzhetett.

banner szelfizz

Újpest Football Club

1044 Budapest, Megyeri út 13.