23 éves francia középpályásunk őszintén beszélt a számára döcögősen indult újpesti időszakról, új tavaszi szerepköréről, sőt pályán kívüli életmódjáról is.

Először is kezdjük az aktualitásokkal, egy kicsit egybekötve a téli felkészülést az első tavaszi bajnokival. Hogy látod a csapat fejlődését ebben az időszakban?

Fegyelmezett, hatékony munka volt jellemző a csapatra télen, sikerült csiszolni rengeteg játékelemen. Nem utolsó sorban a hangulat is remek volt, főleg Spanyolországban az edzőtábor alatt, még inkább összeért a társaság – a pályán kívül is. Ami a DVTK elleni meccset illeti, az első felében kifejezetten domináns focit játszottunk, a vezető gól után megvoltak a lehetőségeink arra, hogy még komfortosabb helyzetbe kerüljünk, ezek kihasználása az, amiben mindenképpen előre kell lépnünk. A piros lap után egyértelműen megváltozott a játék képe, a részcélt viszont elértük, így szerintem értékes pontot szereztünk. 

A csapat fejlődését, változását elnézve, lényegesen fontosabb szerepet kapsz, mint a szezon első felében. A négyvédős szisztémában gyakran lépsz be a két belső védő közé, és a labdakihozatal során te szabod meg a csapat ritmusát. Hogy érzed magad ebben a szerepben?

Így van, és ez az, amiben igazán magam vagyok a pályán. A többi középpályással már ismerjük a másik stílusát, erősségeit, és szerintem jól ki is egészítjük egymást, mint legutóbb Miskolcon Damian Rasakkal. Ebben a szerepkörben meg kell találnod az egyensúlyt, mikor kell lassítanod egy kicsit azzal, hogy a lábadon van a labda, esetleg egy oldalpasszal, és mikor van lehetőség gyorsítani a játékot. Nem titok, hogy az őszi félszezonhoz képest direktebb focira törekszünk, ebben pedig nagy szerep hárul rám, de élvezem, szeretek hosszabb passzokkal is operálni, a vezetőedző pedig többet szeretne látni ezekből. 

Annak ellenére, hogy fiatalon francia és portugál élvonalbeli tapasztalattal érkeztél, voltak nehezebb heteid a szezon elején. Hogyan élted meg ezt az időszakot?

Először is mindig nehéz klubot, országot váltani. Ilyenkor van egy természetes adaptációs időszak, amikor az adott játékos felveszi az új liga és klub stílusát, és kitapasztalja, hogyan tud beilleszkedni a játékával, ez az én esetemben különösen döcögősen alakult. Ebben a nehezebb időszakban próbáltam magamra koncentrálni, nem a körülményeket okolni, hanem megismerni egyrészt a játékrendszert, másrészt pedig törekedtem arra, hogy a munkamorálomon ez csak javítson. Persze sokat számít, hogy az ember milyen segítséget kap kívülről, Bartosz Grzelak sokat beszélt velem, éreztem, hogy mellettem áll és türelmes. Rengeteget tanultam ebből a periódusból, jobb játékos lettem és mostanra azt mondhatom, hogy egy jó formában lévő Tom Lacoux kezdte a szezon második felét. 

A kereten belül volt olyan játékos, akivel meg tudtad osztani az érzéseidet az említett időszakban? 

Alapvetően introvertált srácnak tartom magam, amikor ilyen dolgokról van szó. Nem sokat beszélek ezekről, de persze volt, hogy esett szó, főleg Karamokóval. De összességében az egész csapatról elmondható, hogy intelligens emberekből áll, így ha nem is a szó szoros értelmében mély beszélgetések során, de edzésen egy-egy bíztató szó vagy pacsi formájában is sok támogatást kaphat az ember. 

Beszéljünk kicsit a hétköznapokról eltávolodva a futballpályától. Milyen az élet Budapesten? 

Mielőtt ide igazoltam, sosem jártam Magyarországon, de az utóbbi hónapokban sok közös pontot találtam Bordeaux-val, ahol felnőttem. A város karaktere, és az emberek életstílusa is hasonló. Ennek ellenére megmondom őszintén, szeretek otthon lenni, nyugis srácnak tartom magam, sok sorozatot nézek vagy játszok konzolon. Persze a családom meglátogat időnként, velük fel szoktuk fedezni a várost. 

A futballistákat alapvetően két kategóriába sorolhatjuk: vannak, akik az edzőközponttól távol nem foglalkoznak semmilyen szinten a sporttal, és vannak, akik szabadidejükben is futballőrültek. Te melyik csoportot erősíted?

Egyértelműen az utóbbit, rengeteg focit nézek, szeretek játszani is az aktuális focis videójátékkal. Elsősorban a francia focit köt le, követem azt elsőosztályt és a Bordeaux-ot is, de a Premier League-et és a LaLigát is rendszeresen nézem.

Mi a helyzet a Bordeaux-val, mennyire maradtak meg a kapcsolataid?

Nagyon kicserélődött a csapat érthető módon, hiszen visszaestek a negyedosztályba. A helyzet viszont jelen pillanatban bíztató, a második helyen állnak egy pont lemaradással, úgyhogy minden esélyük megvan a feljutásra. Van korábbi csapattársam, akivel rendszeresen beszélek telefonon, a középpályás Emeric Depussay, így mindig naprakész vagyok a csapat ügyeivel kapcsolatban. Nagyon szurkolok nekik, főleg, mert tudom, hogy mennyit jelent a csapat sikere az egész városnak.                 

CZIPÓ ÁDÁM

Az Újpest FC 1-1-es döntetlent játszott a DVTK otthonában az OTP Bank Liga 18. fordulójában.

Jobban kezdtük a mérkőzést ellenfelünknél, a hosszú keresztlabdákkal rendre területek adódtak Karamoko előtt. Az első gólszerzési lehetőség is előttünk adódott, Brodic vezette rá a labdát a védelemre, majd egy átlövésből az oldalsó kapufát találta el.

Nem sokkal később a túloldalon Piscitellinek kellett bravúrt bemutatnia, egy beadás a hosszún Acolatsét találta meg, ám közeli próbálkozását olasz kapusunk parádésan védte.

A 20. percben megint Karamoko kapott egy labdát a szélen, ezúttal Lacoux-tól, a francia támadó két csel után el is lőtte a labdát, mely Lund lábán irányt változtatott és a kapuban kötött ki. Ezt követően még kétszer próbálkoztunk, Tucicnak és Brodicnak is volt egy-egy átlövése, de 0-1-gyel fordultunk.

A második játékrészt a hazaiak kezdték jobban, az 55. percben Jurek beívelését Szatmári lőtte kapásból a földre, és az így pattogó, közelről érkező labdába Piscitelli csak belekapni tudott, 1-1-gyel folytatódott a mérkőzés.

A 62. percben tovább nehezedett a helyeztünk, az élete első NB I-es meccsén kiválóan futballozó Kaczvinszki becsúszva tisztázott Szatmári elől, akinek a lába szerencsétlenül fordul fiatal védőnk alá. A hazaiak játékosát mentővel kellett elszállítani, a játékvezető pedig videózás után úgy ítélte meg, hogy piros lapot ért Kaczvinszki szerelése, így emberhátrányba kerültünk.

A hátralévő bő félórában az egész csapatunk hősiesen őrizte az eredményt, folyamatosan érkeztek a diósgyőri beadások és lövések, de tőlünk valaki mindig útját állta a labdának. Noha Rakonjacnak akadt még egy hatalmas helyzete, amit mellé rúgott, azt leszámítva sikerült elkerülnünk a komolyabb gondokat, így egy pontot elhoztunk Diósgyőrből.

OTP BANK LIGA, 18. FORDULÓ

DVTK - Újpest 1-1 (0-1)

Gólszerzők: Szatmári (55.) ill. Karamoko (20.)

DVTK: Danilovic – Szatmári (Rakonjac, 67.), Lund, Bárdos, Sanicanin – Vallejo (Bényei, 91.), Klimovic (Tiéhi, a szünetben) – Acolatse, Gera D., Jurek (Pozeg Vancas, 78.) – Edomwonyi.
Újpest: Piscitelli – Nunes, Duarte, Kaczvinszki, Gergényi – Horváth K. (Kobouri, 68.), Rasak (Onovo, 87.), Lacoux, Karamoko (Dénes A., 75.) – Tucic, Brodic (Tajti, 88.)

Új középpályásunkkal, Damian Rasakkal beszélgettünk többek között arról, miért választotta az Újpestet, mit gondol Bartosz Grzelakról, és elárulta, mi jellemző a játékára.

A lengyel liga egyik legjobb középpályásaként igazoltál hozzánk. Mivel sikerült meggyőznünk téged, hogy itt a helyed?

Amikor először értesültem róla, hogy az Újpest érdeklődik irántam, még nem tudtam sokat a klubról. Természetesen tudtam, hogy létezik, de egészen eddig nem, hogy itt, Budapest IV. kerületében ekkora tervek vannak, és ilyen alapos építkezés zajlik. Ez volt az első szimpatikus dolog, hogy a klub előre akar lépni, fejlődni akar, ezek pedig igazán fontos tényezők számomra. Nekem személy szerint szükségem volt új célokra, új kihívásokra, az újpesti pedig egy remek lehetőségnek tűnt arra, hogy én is feljebb tudjak lépni hosszabb távon, és megmutassam a képességeimet, akár majd Európában is. Mire eddig eljutottak a tárgyalások, már természetesen tisztábban láttam, hogy milyen átalakulásokon megy keresztül a klub, új stáb, új keret és majd új stadion, így nem volt nehéz a döntés, hiszen ezek imponáló dolgok.

Voltak máshonnan is ajánlataid?

Persze, hogy voltak, de ennyire konkrét lépésekig nem jutottam el egyik kérővel sem. Ami nagyon fontos volt még, és segített a döntésben, hogy az első kapcsolatfelvételtől éreztem, az Újpest engem akar, a csapatukban akarnak látni. Mindent elkövetett a vezetés, hogy gördülékenyen menjenek a dolgok, hogy minél hamarabb tudjak csatlakozni, nyilvánvaló, hogy nem csak a levegőbe beszélnek.

Mennyit nyomott a latban, hogy Bartosz Grzelak a vezetőedző, akivel minden szempontból meg tudod magad értetni?

Ez is egy szempont volt, igen, a korábban említettek mellett. Mielőtt eldöntöttem, hogy itt folytatom, több emberrel is beszéltem, és mindenki pozitívan nyilatkozott róla. Egy újságíró barátom Lengyelországban, vagy egy másik barát, aki ismeri személyesen, és mindenki dicsérte. Nemcsak a szakmai felkészültségét, hanem a személyiségét is méltatták, ezért hiszek abban, hogy kijjebb tolja a határaimat, jobb játékossá válhatok, mert egy edző személyisége legalább annyira fontos, mint a szakmai tudása.

Amikor először beszéltetek, mit mondott?

Nagyon nyíltan beszélgettünk. Többnyire arról, hogy hol látja a helyemet a csapatban, de a legtöbbet talán a taktikáról, hogyan működik a csapat, és mit akar látni a pályán. Nekem mind a támadásból, mind a védekezésből ki kell vennem a részemet. A korábbi csapatomban hasonló rendszerben játszottunk, így a szerepet illetően inkább finomhangolásra volt szükség, nem pedig az alapoktól kellett kezdeni, ez jó. Alapvetően is gyorsan alkalmazkodom dolgokhoz, de így még könnyebb dolgom van, legalábbis szerintem. Főleg, hogy tényleg fantasztikus csapattársakra leltem, mintha egy családba csöppentem volna, nagyon szívélyesen fogadtak, és mindenki azon volt, hogy a lehető leghamarabb otthon érezzem magam.

A lengyel médiát olvasva a leggyakrabban előforduló jelzők rólad a harcos, vezér és a soha nem adja fel.

Remélem, tényleg ilyen vagyok, és fel tudok nőni minden alkalommal ezekhez a szavakhoz. Őszintén hiszek abban, hogy némi tehetséggel megáldva ezek a dolgok mind kellenek ahhoz, hogy sikeres tudjál lenni a pályán, és szerintem ezért is szerettek a korábbi klubomnál. Amikor 2 éve odaigazoltam, az első mérkőzéstől kezdve megkaptam tőlük a támogatást, soha nem mondtak le rólam, sokat is beszélgettem velük, mert végülis, ez a szurkolókról szól, értük teszed, amit teszel. Ezek mind segítettek abban, hogy az a fajta játékos legyek, aki ma vagyok. Az, aki harcol a csapatért, aki áldozatokat hoz, de mindeközben az is, aki miatt érdemes kimenni, és tud olyan megmozdulásokat, cseleket, passzokat mutatni, ami örömöt okoz, mert a szurkolók ezért is járnak a meccsekre. Remélem, ha ezeket a képességeimet meg tudom mutatni, akkor az Újpest szurkolóitól is olyan támogatást kapok, mint a korábbi klubomnál, de igen, ehhez először rajtam a sor, és én mindent el fogok követni ezért. A személyiségem is ilyen, mindig, mindent ki akarok adni magamból, és egy sikeres karrierhez ezt szükségesnek is érzem, mert ha nem adsz ki mindent, akkor nem tartasz sehová, és a szurkolók joggal nem fognak kedvelni, támogatni. Én ki fogom adni, az önbecsülésemért, a klubért, és a szurkolókért.

Kivel érkeztél Budapestre?

Egyelőre egyedül vagyok, amíg nem találok lakást, ez remélhetőleg a következő 1-2 hétben megtörténik, utána pedig érkezik a feleségem, akivel tavaly nyáron házasodtunk össze. A házasság lehet, frissnek tűnik, de már 7 éve támogat mindenben, nélküle nem lehettem volna sikeres. Számomra a futball mellett a család a legfontosabb dolog az életben, előfordul, hogy a kettőt mérlegre is teszem, futball vagy család, család vagy futball, de ahogy futball nélkül nem lennék semmi, úgy a család nélkül sem érnék semmit, így ez eldöntetlen marad. A család támogatása külföldön különösen fontos, bár Budapest fantasztikus város, ahol már most látom, hogy remek lesz élni, közel van Lengyelországhoz is, és a megkérdezett ismerősök közül mindenki azt mondta, hogy gyönyörű hely, csak a futballra kell majd koncentrálnom. Így is teszek, és remélem, gyorsan be tudok épülni a csapatba, a társak támogatnak, nagyon jól érzem itt magam, és hálás vagyok, hogy itt lehetek.

1960 őszén kemény sorozaton volt túl az Újpesti Dózsa csapata. A bajnoki címvédő lilák remekeltek a bajnokságban, 13 forduló után egy vereséggel és két döntetlennel álltak, a 22 megszerzett pont pedig az őszi első helyet jelentette számukra az NB I-ben. A  Fenyvesi László edző által irányított gárda a remek hazai szereplés mellett a nemzetközi kupákban is kitett magáért. Az Újpest ezen az őszön három (!) nemzetközi sorozatban is elindult. A Közép-európai Kupában a Fiorentina kétvállra fektetésével járultak hozzá Magyarország győzelméhez, a VVK-ban a Birmingham City ellen alulmaradtak, a BEK-ben pedig kiütötték a jugoszláv bajnok Crvena Zvezdát, és a szezon során egyedüliként a végső győzelemig menetelő Benficát is megverték. De a lilák egy barátságos találkozón az AC Milan-t is felülmúlták, ráadásul Milánóban. A nemzetközi meccseken pedig még mindig a két évtizede a klub színeiben szereplő Szusza Ferenc volt a csapat gólzsákja, a bajnokikon azonban egyre gyakrabban maradt ki a csapatból. A karácsony előtti utolsó, levezető edzést követően pedig Fenyvesi edző odaszólt a már 38. évében járó Szuszának:

- Feri, rád tavasszal már nem lesz szükség. Jöjjenek a fiatalok…

A fiatalok pedig jöttek, és a tavaszi szezon során nyerték is a meccseket. Egy darabig. Március végén, amikor már nyolc pontra hízott a lila-fehérek előnye, hirtelen elfogyott a fiatalokból a lendület. Az utolsó kilenc fordulóban nyeretlen maradt a csapat, négy döntetlen mellett öt vereséget szenvedett, és a biztosnak látszó bajnoki címből az évzáróra csak egy ezüstérem lett. A csapatnak ugyanis komoly gondja akadt a góllövéssel. Hiába irányított ragyogóan Göröcs, cselezett ördöngösen Kuharszky és passzolt precízen középre félidőnként tucatnyi alkalommal Nagy Károly vagy Halápi, ha középről hiányzott Szusza, és más meg nem volt, aki belője a ragyogó passzokat.

Egy korábbi újpesti legenda sietett egykori csapatának segítségére. Avar István, az évtizedek óta Kaposváron élő egykori gólvágó – látva szeretett csapata vergődését – üzenetet küldött a Megyeri útra: az NB III-as Kaposvári Kinizsiben egy alig 16 éves, különleges tehetségű fiatal csatár pallérozódik, Bene Ferenc a neve. Talán éppen ő lesz a megoldás a lila-fehérek égető csatárproblémáira. Konkoly Béla, az újpestiek intézője, rengeteg fiatal játékos felfedezője nem lepődött meg a javaslaton, ugyanis noteszébe már az előző nyáron bekerült Bene neve, amikor Balatonlellén, egy alkalmi diákválogatott tagjaként látta játszani és kilenc (!) gólt lőni. A rutinos játékosszerző Béla bácsi – Avar üzenetén felbuzdulva – 1961 májusában kiment Dunaharasztiba, a Csepel Autó – Kaposvári Kinizsi mérkőzésre, hogy megnézze az ifjú támadót. Bene ezen a találkozón semmi különöset nem csinált, de a jószemű intéző rögtön kiszúrta, hogy a sebessége és a rúgótechnikája is kiemelkedő. Konkoly pedig a fejébe vette, hogy megszerzi Benét az Újpestnek. A következő hetekben gyakran érkezett autó Balatonkeresztúrra, az utasa, Konkoly Béla pedig hetekig fűzte házukban a Bene-szülőket, hogy a család szemefényét, Ferikét engedjék el Újpestre. A vizitek után továbbsietett Kaposvárra, hogy a Kinizsi vezetőit is meggyőzze arról, hogy Bene Ferencnek Újpesten a helye. A terv sikerült, a csatártehetség június végén aláírta szerződését a lila-fehérekhez, ezzel pedig egy páratlan pályafutás vette kezdetét.

Az ifjú tehetség az új bajnokságban már a negyedik fordulóban bemutatkozott a Pécsi Dózsa ellen – góllal, innen pedig nem volt megállás. Szusza Ferenc – aki ekkor az Újpest másodedzője volt – rengeteget foglalkozott Benével. Folyamatosan fejlesztette utódja rúgótechnikáját, főleg a jobb külsővel leadott lövéseket gyakorolták. De a beindulást, az érkezést, a kapáslövést is az edzéseket követő különórákon vette át újra és újra mester és tanítványa. Bene Ferenc pedig méltó utódnak bizonyult. Az 1962/63-as szezonban 26 mérkőzésen szerzett 23 góljával gólkirály volt, pedig csak a szezon közben töltötte be 18. életévét, az őszi idényben pedig már a válogatottba is bekerült. A korán kopaszodó csatárzseni pillanatok alatt kirobbanthatatlan lett az Újpestből és a nemzeti csapatból is, hiszen folyamatosan ontotta a gólokat. Hihetetlen alázattal és akarattal lépett pályára, akár a megye I-es Aparhant volt az ellenfél itthon, akár a BEK-győztes Celtic a nemzetközi kupában. Benére mindig lehetett számítani, ő pedig a mérkőzés minden pillanatában gólt akart lőni – bármi áron. Ahogy mondták, mindig, minden idegszálával a góllövésre és a győzelemre koncentrált.

A sikerek pedig nem maradtak el. Igaz, előbb a válogatottban alkotott nagyot: 1964-ben Bene lőtte Magyarország történetének első Európa-bajnoki gólját, a tornán pedig bronzérmes és társgólkirály lett. Az év végén a tokiói olimpiai játékokon szinte egymaga vezette aranyéremre Magyarországot. A Marokkó elleni csoportmeccsen hatszor, az Egyiptom ellen elődöntőben négyszer volt eredményes. A döntőben, a teltházas Tokiói Olimpiai Stadionban, Csehszlovákia ellen pedig felejthetetlen gólt lőtt: a jobboldalon kapott egy kiugratást, két remek csellel megkeverte a csehszlovák védőket, majd hatalmas erővel a kapuba bombázott, mely után Szepesi György rádióriporterrel együtt kiáltotta egy ország: góóóóól, góóóóól, góóóóóóól! A megnyert aranyérem mellé 12 góljával elhódította a torna gólkirályi címét is, ennél többet sem előtte, sem azóta nem lőtt senki egyetlen olimpián. Egy ilyen év után kétség sem merülhetett fel: az elsőként adományozott év labdarúgója címet Bene Ferenc nyerte el.

Örökké emlékezetes marad az 1966-os világbajnokságon, a brazilok ellen szerzett gólja is. A 3. percben megindult a jobbszélen, először kicselezte Paulo Henriquét, ezután az egyszeres világbajnok Altairt, majd jobbal elhúzta a labdát a keresztező, kétszeres Vb-győztes Bellini előtt, végül a szintén kétszeres Vb-aranyérmes Gilmar hálójába lőtt. Parádés gól volt, amit egy ország nézett élőben a televízióban és üvöltött fel boldogan a találat láttán. A hab a tortán Bene gólpassza és kiharcolt tizenegyese volt a második félidőben, amivel legyőztük a címvédő brazilokat. A tornát Magyarország a 6. helyen zárta, a házi gólkirály pedig a minden mérkőzésen gólt szerző Bene Ferenc lett. A hatos szám illett ehhez az évéhez, ugyanis az aranylabda szavazáson is a 6. helyen zárt.

1967-ben Újpestre szerződött a korábbi szövetségi kapitány, Baróti Lajos, amivel az együttes újabb sikerkorszaka vette kezdetét. Összeállt a klub történetének legjobb csatársora, a Fazekas-Göröcs-Bene-Dunai II-Zámbó ötösfogat. A lila-fehérek pedig ontották a gólokat, miközben végigverték Magyarországot és Európát. 1967-ben KK-döntőig jutott a csapat, 1968-ban pedig 102 lőtt góljával az aranyérem legfőbb várományosa volt, ám végül második helyen végzett.

1969 viszont már csúcsév volt Bene és az Újpest számára is. A Lilák a nemzetközi kupában VVK-döntőig jutottak, augusztusban történetük során először hódították el a Magyar Kupát, év végén pedig begyűjtötték jubileumi, 10. bajnoki aranyérmüket, miközben Bene Ferenc ismét gólkirály lett az NB I-ben és a VVK-ban is. Sőt, az újpestiek „Ferikéje” újra az év játékosa-cím büszke birtokosává vált.

A lilák a következő hat szezonban sem találtak legyőzőre, sorozatban hét bajnoki aranyérmet nyertek Bene Ferenc vezérletével, miközben a kupában is háromszor jutottak a csúcsra. Az újpesti kilences pedig számtalanszor indult meg egy remek indítással az ellenfél kapuja felé. Ilyenkor hátát jellegzetesen, derékból meghajlította, így súlypontja szinte a „föld alá” került, az ellenfél védői között pedig éles irányváltásokkal cikázott át, végül hatalmas erővel bombázott a kapuba. A Bene-gól szinte elmaradhatatlan eleme volt az Újpest meccseinek: az 1962 és 1973 között lejátszott mind a tíz egész idényes szezonban legalább 20 gólt lőtt az NB I-ben.

Az újpestiek kedvence megdönthetetlen rekordok sorát állította fel. Szinte bármilyen statisztikai mutatót vagy szubjektív visszaemlékezést veszünk figyelembe, nem lehet más konklúziónk, mintsem, hogy Bene Ferenc volt az elmúlt 60-65 év leggólerősebb, legjobb magyar csatára. Öt gólkirályi címénél senki sem ért el többet a forradalom óta. Az összesen szerzett 303 bajnoki góljával is felülmúlt mindenkit Szusza visszavonulását követően. A nemzetközi kupákban (BEK, KEK, VVK/EVK, UEFA Kupa) minden idők legeredményesebb magyar játékosa 39 góllal, miközben 1974-ben BEK-elődöntőt és 1962-ben KEK-elődöntőt is játszott. Az Újpesttel nyolcszoros bajnok és háromszoros kupagyőztes, valamint a Felszabadulási Kupa győztese. A válogatottban 76 alkalommal szerepelt és 36 gólt lőtt, ezzel az Aranycsapat utáni korszak legeredményesebb magyar csatára. Tétmérkőzésen a mai napig ő lőtte a legtöbb gólt piros-fehér-zöldben. Korának világszinten is az egyik legkitűnőbb csatára 1972-ben szerepelt az Európa-válogatottban is. Közben pedig olyan mesterműveket „alkotott” meg, mint 1962-ben, Szombathelyen, a Haladás-Újpest (0:6) mérkőzésen, ahol a sportnapilap így hozta le a gólszerzőket: „Góllövő: Bene, Bene, Bene, Bene, Bene, Bene.” Vagy az a Bene-klasszikus is örökké emlékezetes marad, amikor 1975-ben a Benfica ellen a második félidő elején a kapus José Henrique kezében a labdával kirúgáshoz készülődött, éppen feldobta a játékszert, ám a labdát az ebben a pillanatban odaérkező Bene lábujjheggyel elpöckölte és a kapuba emelte.

Bene híresen sportszerű volt. Soha nem rúgott meg senkit, ha pedig őt találta el egy védő, azonnal felpattant és ment tovább. Nem reklamált, nem szimulált, nem kért orvost és masszőrt a pályára. Ha nem azonnal kelt fel egy-egy szabálytalanság után, mindenki tudta, hogy nagy a baj, mentőre lesz szükség. Szerencsére ez ritkán fordult elő, hiszen a fél gyermekkorát a Balatonban töltő Bene a derékig érő vízben játszott félnapos „fejesderbiknek” köszönhetően elnyűhetetlen izomzatra tett szert. Szinte sohasem volt sérült, izomzata megóvta a komolyabb bajoktól. A lövéseknél meg hatalmas szolgálatot tett a megfeszülő vádli és vastag combizom, valamint a jellegzetesen lendületet vevő magasra felemelt karja is.

Bár az izmai még bírták volna, 1975 őszétől mégis egyre ritkábban került be az Újpest kezdőcsapatába. Várhidi Pál edzőnek komoly problémát okozott a csatárbőség: a Fazekas-Törőcsik-Fekete csatársor zseniális dolgokat művelt a pályán, Nagy Lászlót pedig még csak visszább tudta vonni középpályásnak vagy balhátvédnek, de Benének és Dunai II-nek gyakran csak a kispad jutott. Ezt a szerepet is zokszó nélkül teljesítette. Egyik utolsó mérkőzésén, 1978. márciusában a két év után újra bajnoki címre hajtó Újpestnek semmi sem sikerült a Dunaújváros ellen. Várhidi az 58. percben Fekete helyére becserélte a már fél éve mellőzött Benét, aki két góllal hálálta meg a bizalmat, a lilák így 2-0-ra győztek. Ez a siker nagyon kellett ahhoz, hogy végül 1 pont előnnyel ismét a tabella élén végezzenek az újpestiek, így Bene nyolcadik bajnoki címét is bezsebelte. Végül 417 bajnoki mérkőzésen lépett pályára az Újpestben, amivel második a klub örökranglistáján. Az első osztályban egyetlen más klub mezét sem viselte, örökké hűséges maradt a lila-fehérekhez.

1978 nyarán az Újpest átengedte Benét az NB II-es Volánnak. Új csapatával feljutott, majd visszavonult, és az Újpesti Dózsa technikai vezetőjeként dolgozott tovább. Már az íróasztal mellől hívták vissza egy búcsúmérkőzésre, amit az MLSZ neki rendezett, Nyíregyházán. A csehszlovákok elleni találkozón öltötte magára hetvenhatodszor, egyben utoljára a piros-fehér-zöld mezt. Azonban nem sokáig maradt meg adminisztratív munkakörében. Miután a labdarúgó-szövetség lehetővé tette a játékosok külföldre igazolását, újra edzésbe állt. Fénykorában, 1964 és 1975 között hívta őt a Real Madrid, a Barcelona, az Inter, a Hamburg, az Ajax és a Boca Juniors is, de akkoriban esélytelen volt Magyarországról legálisan külföldre igazolni, törvénytelenül pedig sem hazáját, sem az Újpestet nem akarta elhagyni. 1981-ben már csak a finn elsőosztályú Sepsi 78 hívta a két éve visszavonult játékost, de ekkor már ki is engedték. Bene még másfél évet játszott a finn élvonalban, majd itthon játszott alacsonyabb osztályban Dömsödön, újra a Volánban, Soroksáron és Kecskeméten. Végül 40 évesen, 1985-ben akasztotta végleg szögre a stoplist.

Pályafutása végeztével a kispadon, edzőként találta meg a helyét. 1984 és 2002 között – több megszakítással – az Újpest pályaedzője volt. Az 1992/93-as szezonban az NB I-es csapat vezetőedzőjeként 17 mérkőzésen ült a lilák kispadján. Közben az atlantai olimpiai válogatott pályaedzője is volt, de irányította a Fóti SE férfi és a László Kórház női csapatát, valamint a magyar strandlabdarúgó-válogatottat is. 1985-től az Újpesti Dózsa örökös bajnoka, 2005-től Újpest díszpolgára. Nevét Újpesten általános iskola, Marcaliban utca, Kaposváron labdarúgó-akadémia, valamint két könyv is őrzi. 2017 óta szobra áll a Szusza Ferenc Stadionban.

Nyolcvan évvel ezelőtt született és örökké él az Újpest legendája, Bene Ferenc!

LASZIP GÁBOR