Ennek érdekében kérjük a sajtó munkatársait, hogy a Szombathelyi Haladás elleni OTP Bank Liga mérkőzés előtt csütörtök (május 23.) 16:00 óráig akkreditálják magukat a press@ujpestfc.hu email címen. A határidő után érkezett akkreditációkat nem áll módunkban elfogadni! Kérjük az MLSZ-kártyával jelentkezőket, hogy ők is a fenti határidő alapján regisztrálják magukat. Köszönjük.
I. Az akkreditáció menete
- Az akkreditációs kérelmeknek legkésőbb az adott mérkőzés előtti utolsó munkanap 16:00 óráig be kell érkeznie a press@ujpestfc.hu e-mail címre. A klub a határidő lejárta után az összes, időben beérkező akkreditációs kérelemre válaszol.
- Mivel a média akkreditált képviselőivel kapcsolatos információkat a mérkőzés előtt az MLSZ ellenőreinek, valamint a rendőrségnek a rendelkezésére kell bocsájtani, ezért a hivatalos, visszaellenőrizhető e-mailben szerepelnie kell a fotós nevének és sajtóigazolvány-számának., valamint az általa képviselt médium nevének és címének.
- Amennyiben az akkreditáció kérelmezője nem rendelkezik sem MÚOSZ, MSÚOSZ, vagy egyéb nemzetközileg elismert sajtóigazolvánnyal, úgy akkreditációs kérelmét kizárólag a médium főszerkesztőjétőnek felelősségvállalása mellett, az újságíró, illetve a fotós személyi igazolványának beszkennelt másolata mellett tudjuk elfogadni. A 2011. évi CIV. törvény 16 §-a alapján a belépés kizárólag névre szóló jeggyel, vagy bérlettel lesz lehetséges, így a sajtójegyek előállításhoz van szükségünk a fényképes igazolvány másolatához.
- A határidő lejárta után mérkőzés az aktuális mérkőzés időpontjáig újabb akkreditációs igény nem fogadható be.
- Az Újpest FC az általa rendezett mérkőzésekre 30 fotósnak tudja biztosítani a minőségi munkavégzéshez szükséges feltételeket. Amennyiben ennél több igénylés érkezik be klubunkhoz, az Újpest FC fenntartja a jogot arra, hogy saját hatáskörben döntsön az igény elfogadásáról.
II. Az akkreditáció felvétele, és az akkreditáció megszűnése
A média munkatársai a nevezett versenyrendszerekben megrendezésre kerülő labdarúgó mérkőzésekre sajtóigazolvány (pl.: Magyar Sportújságírók Szövetségének tagsági igazolványa), az azt megerősítő akkreditációval, illetve az azonosíthatóságukat biztosító belépőjegy, illetve egyéb, a belépésre jogosító igazolással léphetnek be. Amennyiben az akkreditáció kérelmezője nem rendelkezik sem MÚOSZ, MSÚOSZ, vagy egyéb nemzetközileg elismert sajtóigazolvánnyal, úgy akkreditációs kérelmét kizárólag a médium főszerkesztőjétőnek felelősségvállalása mellett, az újságíró, illetve a fotós személyi igazolványának beszkennelt másolata mellett tudjuk elfogadni. A Stadion Biztonsági Projekt keretein belül kiépített új beléptőrendszer miatt első alkalommal azoktól az újságíróktól és fotósoktól és kérjük a beszkennelt fényképes igazolványt, akik sajtóigazolvánnyal is rendelkeznek, hiszen az adatok nélkül nem tudjuk számukra kiállítani a sajtójegyet. A MÚOSZ és MSÚOSZ tagsággal rendelkező kollégáknak a későbbiekben már nem lesz szüksége fényképes igazolvány másolatának elküldésére. Az Újpest FC Kft. a személyes adatokat harmadik félnek nem továbbítja, csak az adott kérelemmel érintett mérkőzéssel kapcsolatban használja fel.
Az akkreditációt az Újpest FC úgy alakította ki, hogy a média képviselői egyénileg is azonosíthatóak, a rendezők számára megfelelően megkülönböztethetőek (ruházat és/vagy azonosító kártya/karszalag) legyenek.
Az akkreditált újságírók: az akkreditációs igényük elfogadását igazoló, az Újpest FC által megküldött visszaigazoló válaszlevéllel, valamint újságírói igazolvánnyal, vagy az e-mailben elküldött fényképes igazolvány eredeti példányának felmutatásával jelentkeznek be az Újpest FC akkreditációs irodájában, a Megyeri úti beléptetőkapu melletti sajtópénztárnál.
A sajtóbelépő átvételekor az újságíró regisztráció és azonosítás céljából köteles átadni fényképes (sajtó)igazolványát, amelyet a belépőjegy és az azonosító karszalag/kártya kiadásakor, a regisztrációt történő hitelesítését követően kap vissza.
Az így átvett sajtóbelépőt, amely az újságírót feljogosítja a sportlétesítmény meghatározott területeire történő térítésmentes belépésre, valamint az újságírói szaktevékenységének ellátására, a sajtótájékoztató zárásáig érvényes, ezt követően az újságíró kizárólag a kijelölt vegyes zónában tartózkodhat. A sportlétesítmény időszerű elhagyásakor, a sajtótájékoztató befejezését követően 30 perccel az akkreditáció érvényét veszti.
Az akkreditált fotósok: részére a mellények átadásakor a fotós köteles leadni fényképes sajtóigazolványát, vagy egyéb okmányát, amelyet a mellény eredeti állapotban történő visszaadásakor kap vissza, a sportszervezet képviselőjének pedig rögzítenie kell, hogy a fotós hányas számú mellényt vette fel a könnyű azonosítás érdekében.
Az Újpest FC fenntartja a jogot arra, hogy a kiemelt mérkőzéseken a fotósokat a klub által meghatározott akkreditációs sorrend szerint oszthatja be a különböző zónákba. A fotós, illetve az általa képviselt médium ebben az esetben az akkreditáció visszaigazolásakor kap arról visszajelzést, hogy melyik zónából dolgozhat az adott mérkőzésen. A fotós azonosítására szolgáló számozott fotósmellényt minden mérkőzés után vissza kell szolgáltatnia a klubnak.
III. A tevékenység ellátásának szabályai
Az akkreditált média munkatársa köteles maradéktalanul betartani a nézőkre is vonatkozó rendszabályokat. Ezen munkatársak magatartásának minden körülmény között a labdarúgás és az Újpest FC érdekeit szem előtt kell tartaniuk, viselkedésükkel példát kell mutatniuk a rendezvényen megjelentek számára. A rendezvényen szigorúan semlegesnek kell lenniük, a szurkolókkal nem tarthatnak közvetlen kapcsolatot, a játékosokat és a további hivatalos személyeket a helyszíni megnyilvánulásaikban sem verbálisan, sem máshogy nem kritizálhatják.
A sajtó munkatársa az akkreditáció igénylésével elfogadja, hogy a biztonsági szolgálat a fotós beléptetésekor, jogosultságellenőrzést, ruházat- és csomagátvizsgálást végez. A fotósnak, a munkahely elfoglalásakor követnie kell a rendezői utasításokat.
A média munkatársai vállalják, hogy tevékenységük során különös figyelemmel betartják az MLSZ Biztonsági Szabályzatának rendelkezéseit, valamint a katasztrófa- és munkavédelmi szabályokat és a vonatkozó jogszabályokat.
IV. Az akkreditált média számára meghatározott közlekedési útvonalak
Az akkreditált újságírók: az akkreditált újságírók, miután felvették az akkreditációjukkal az azonosító karszalagot/kártyát, a belépőjükkel a Megyeri úti I.-es kapun át, a beléptetést követően a Tribün jobb szektorban elhelyezett sajtópáholyban végezhetik a szaktevékenységüket. Amennyiben erre igényük van, úgy használhatják a Klub által kijelölt sajtókabint (242 VIP-box), valamint a Tribün jobb szektor kiszolgálására biztosított büfét és mellékhelységeket. A mérkőzés után, a sajtószektor mögötti átjárónál, a rendezői kérésre kötelesek felmutatni az akkreditációnál átvett azonosító karszalagjukat/kártyájukat, és ezt követően, a jobb oldali VIP-box folyosót használva léphetnek be a székház második emeletére, ahol a médiateremben előkészített sajtótájékoztatóra hivatalosak. A sajtótájékoztatót követően tevékenykedhetnek a kijelölt vegyes zónában, azonban ha ezt nem veszik igénybe, vagy végeztek a munkájukkal, úgy haladéktalanul el kell hagyniuk a székházat és a sportlétesítményt. Ettől eltérő helyen nem tartózkodhatnak a székházban. A vegyes zónában a játékosokkal lehet interjúkat készíteni, ugyanakkor a játékosok nem kötelesek interjút adni a mérkőzés után. A vendégjátékosokkal készített interjúkat a mindenkori vendégklub sajtóosztályával egyeztetik.
Az akkreditált fotósok: a mérkőzés előtt, a bemelegítés befejezése után a játékos kijáró mellett jobbra és balra, a szektorkorláttól a játéktér füvesített területe között, a csapatok kivonulása és felsorakozása alatt, a televíziós közvetítést nem zavarva ugyan ezen a területen, a csapatfotók elkészítése és a pénzfeldobás után kizárólag az oldalvonal mellett, az alapvonal és a tizenhatos vonala közötti területen dolgozhatnak.
Fotós munkája gyakorlása során a pályára – a rendező által meghatározott esetektől eltekintve - nem léphet!
Az alapvonal és a reklámtáblák közötti területre a kivonulást megelőzően beléphetnek annyi időre, amíg elhelyezik a kapuk mögött az önkioldó kamerákat, majd a mérkőzést követően 10 perccel elviszik azokat onnan. Ezek az eszközök nem érintkezhetnek a hálóval, és nem takarhatják nagy felületen a reklámtáblákat. A fotósok nem dolgozhatnak a vegyes zónában, oda a belépésükre a mellény nem jogosítja fel őket.
Az Újpest FC fenntartja a jogot arra, hogy kiemelt mérkőzéseken az Újpest FC és a vendégklub kiemelt médiapartnerei számára számozással ellátott kiemelt fotóshelyet adjon ki, amelyeket a többi fotós köteles szabadon hagyni – kivétel akkor, ha az Újpest FC kommunikációs osztályától egy-egy médium külön engedélyt kap arra, hogy az adott mérkőzésen használhatja azokat.
Az akkreditált fotósok a mérkőzés lefújása után sem léphetnek be a játéktérre! Ez alól kivételt képez az Újpest FC fotósa, valamint azon kiemelt médiapartnerek munkatársai, akik az adott mérkőzés alatt a pályára lépésre – kizárólag munkavégzés céljából – engedélyt kaptak a mérkőzést megelőzően engedélyt kaptak az Újpest FC kommunikációs osztályától.
A Szusza Ferenc Stadionban a fotósok számára három zóna van kialakítva.
A mérkőzés előtt a kivonuló csapatokról, köszöntésekről minden fotós szabadon készíthet képeket a két kispad közötti területről (1-es zóna) de pályára semmilyen esetben nem léphet, kivéve, ha erre külön írásos engedélye van a klubtól.
Ezt követően, a mérkőzés megkezdésekor minden fotós köteles elfoglalnia helyét az alapvonal és a tizenhatos vonalának magassága között lévő sávban ( a „D” Lelátó felé eső rész a 2-es, a „C” Lelátó a 3-as zóna).
A fotósok kizárólag a mérkőzés szünetében változtathatnak helyzetükön. Ilyenkor fotózhatják a szünetben történő esetleges ünnepséget, díjátadást, valamint átmehetnek a másik kapunál található zónába.
A fotósok elfogadják, hogy a pálya melletti reklámtáblákat nem takarják ki. Amennyiben ilyen estre kerül sor, a rendezők visszakísérhetik a fotóst a számára kijelölt zónába. Fotós a „B” Terasz, továbbá a D és a C Lelátó előtti területen semmilyen körülmények között nem tartózkodhat!
V. A munkavégzéshez szükséges feltételek:
Az akkreditált újságírók: a Tribün jobb szektor 8. sorában elhelyezett, 54 fő befogadására alkalmas, munkapaddal, áramellátással, WIFI internet kapcsolódási lehetőséggel.
Az akkreditált fotósok: számára az akkreditációs ponton regisztrált fotósmellényt a belépéskor azonnal kötelesek felvenni, és a mérkőzés során azt rendeltetésszerűen viselni. A fotós a mellényt a sportlétesítmény elhagyásakor, a kilépéskor veheti csak le. A fotósok, amikor a munkaterületükön tartózkodnak, a szurkolókkal nem tarthatnak kapcsolatot. A fotósok a játékosokat és a további hivatalos személyeket a tevékenységük miatt nem kritizálhatják.
A fotósnak a mellény száma alapján mindig azonosíthatónak kell lennie, kérésre kilétét mindig igazolnia kell. Mivel a Klubnak, az MLSZ felé elszámolási kötelezettsége van, ezért a fotósok részére a mellény tartós használatba nem adható. A fotósok kizárólag az MLSZ által az Újpest FC részére biztosított mellényekben végezhetik a munkájukat, saját mellények használata nem engedélyezett.
VI. Szankciók
Amennyiben az akkreditált média munkatársai a szabályokat megsértik, az Újpest FC fenntartja a jogot arra, hogy az újságírót, a fotóst vagy a televízió munkatársát – érvényes akkreditációja ellenére – ne engedje be, vagy kivezesse a Szusza Ferenc Stadion területéről. A rendellenességet követően a pályarendszabály, valamint egyéb biztonsági szabályok megsértésének súlyától függő eljárás folytat le a Klub, súlyosabb esetben a hatóság. A Klub eljárásának keretén belül korlátozásra, súlyosabb esetben visszavonásra kerül a fotós akkreditáció. Amennyiben egy fotós a sportrendezvény ideje alatt megszegi az MLSZ-pályarendszabályait, illetve a hatályos magyar törvényeket – különös tekintettel a „huligántörvény” néven 2011. évi CIV. törvényre – az Újpest FC visszavonhatja akkreditációját és polgári peres úton kártérítést követelhet a fotóstól, valamint az általa képviselt médiumtól.








