|
Immár hivatalosnak tekinthetők a Steaua–Újpest FC és az Újpest FC–Steaua Európa Liga-mérkőzések kezdési időpontjai.
A július 16-i első mérkőzés – magyar idő szerint – 19:30 órakor kezdődik.
A július 23-i visszavágó pedig 19:45-kor a Szusza Ferenc Stadionban.
Az első mérkőzésre vonatkozó jegyelővételről klubunk tárgyalást folytat a Steauával arról, hogy 500 darab belépőt küldjön a román klub budapesti elővételi árusításra. Ellenfelünk nem zárkózik el ettől a segítségtől, de véglegesen még nem fogadta el ezt a lehetőséget.
A Steaua azt viszont már közölte, hogy az első meccsre 10 lejbe kerülnek majd a vendégbelépők, és a vendégszektor pénztárai a meccs napján nyitva lesznek.
A július 23-i visszavágóra terveink szerint július 10-én kezdődik az elővételi jegyárusítás az Újpest FC Shopban és Újpest-Központban.
A jegyárakról a véglegesítés után azonnal tájékoztatást adunk honlapunkon, de az eltökélt szándéka az Újpest FC-nek, hogy előnyben részesítse azokat, akik elővételben szeretnék megvásárolni belépőjüket a visszavágóra. |