Szélesi Zoltán: „Visszaadnám a klubnak, amit kaptam tőle”
2012-08-17 14:29 - ujpestfc.hu
A huszonhétszeres válogatott játékosnak már csak az aranyérem hiányzik az újpesti kollekciójából

Nyolc év után tért vissza a Megyeri útra Szélesi Zoltán, aki 2004-ben csapatkapitányként bajnoki ezüstéremmel a nyakában szerződött Németországba

Az Újpest sajátnevelésű játékosát mai nap mutatta be a klub a Szusza Ferenc Stadion médiatermében.

– „Élhetek bárhol, ide jövök haza”. Ismerősen cseng?
– Már csak azért is, mert egészen konkrétan itt születtem az újpesti szülőotthonban. A kerületben nőttem fel, végigjártam az összes korosztályos csapatot. A ’81-es gárdával Juhász Péter vezetésével végigvertük az összes bajnokságot, szinte minden tornát megnyertünk. A sikerekben nagy részt vállalt Bánka Kristóf barátom, aki egy évvel fiatalabbként is a korosztály nagy tehetsége volt, emléke mindig velem marad. Ritka jó közösség volt a mienk, a szülők is fantasztikusak voltak, remek serdülőévek után kerültünk át a Megyeri útra, az ifikhez. A következő lépcsőfok már a tartalékcsapat volt, ott Herédi Attilánál játszottam körülbelül 40-45 meccset. Az 1997/1998-as szezonban már együtt készültem a felnőttekkel, de pályára nem léptem a bajnokcsapatban. Viszont így is olyan fantasztikus játékosokkal készülhettem, akiknek korábban labdát szedtem. Szlezák, Véber, Tóth, Pető de nem is sorolom tovább, nem szeretnék kihagyni senkit. Mondhatom, büszkén hordtam utánuk a labdákat az edzéseken. A mélyvízbe a következő szezonban dobott be Várhidi Péter, és szerencsére benne is maradtam. Emlékszem, a második bajnokimon például az akkor csúcsformában lévő Illés Béla őrzése volt a feladatom – mondom, tényleg mélyvíz volt. Eközben pedig folyamatosan szerepeltem az U21-es válogatottban is, számításaim szerint 42-szer léptem pályára.

– Öt évig voltál az Újpest FC meghatározó játékosa. Melyik a legkedvesebb élményed?
– Talán meglepő, de nem a Kupa-, vagy a Szuperkupa-győzelem, hanem a 2004-es ezüstérem. A bajnokságnak nagyobb a rangja, hosszabb sorozat, ráadásul Mészöly Géza és Véber György engem neveztek ki csapatkapitánynak. Ez nagyon-nagy megtiszteltetés volt, hiszen pontosan tudom, milyen remek játékosok után tehettem fel a karszalagot.

– Mi változott az elmúlt években?
– Sok minden. Fejlődik a magyar foci, kiemelt támogatottságot élvez az országvezetés részéről is, így egyre jobbak a pályák, a stadionok, az edzőképzés színvonala. Úgy látom most van arra szándék, hogy meg legyenek teremtve az európai körülmények. Folyamatosan zajlanak például a gyepcserék is, a mi tulajdonosunk is mindent megad ahhoz, hogy remek feltételek mellett dolgozzunk. Hogy mást ne mondjak, az étkeztetésünk most olyan, mint egy profi nyugati klubnál. Ez sajnos itthon nem mindig így működött.

– Amikor edzéslehetőséget kértél, megfordult a fejedben, hogy ide szerződj?
– Megmondom őszintén, amikor hazajöttem nyaralni, külföldben gondolkodtam. Volt ajánlatom a korábbi csapatomtól, Hollandiából, de kerestek Belgiumból és Németországból is. Amikor edzéslehetőséget kértem, nagyon szívesen fogadtak, ezt ezúton is köszönöm a tulajdonos úrnak és Jos Daerdennek. A játékosok is befogadtak és persze ment a poénkodás, hogy mikor írok alá. Teltek-múltak a napok, a zrikálás is egyre erősebb lett, a vezetőedző úr is kérdezgette, hogy nem akarok-e segíteni a csapatnak, és a tulajdonos úrral is egyre intenzívebb beszélgetéseket folytattunk. Egyre többet foglalkoztatott a tudat, hogy visszatérjek. Az elmúlt nyolc év nemzetközi tapasztalataival segíteni szeretném az Újpestet, és az egész magyar labdarúgást, a pályán – és azon kívül is. Az edzésmunkát a stáb remekül felépíti, a csapattársak is nyitottak az új feladatokra, és szerencsére az én tanácsaimra is, ha éppen segíteni próbálok.

– Azért nyugtass meg mindenkit, nem levezetni jöttél haza?
– Ez eszem ágába sem jutott! Ezt így írd le, ha lehet három felkiáltójellel is akár. Harmincévesen remek formában érzem magam.

–  Az Újpesttel mindent megnyertél, amit itthon lehetett, kivéve a bajnoki aranyérmet. Reális lehet ez a következő három évben?
– Nagyon bízom benne, hogy összejön itt a bajnoki arany. Most a rajtunk nem volt olyan sikeres, ahogyan azt a közvélemény várta, de azért látszik a fejlődés a csapaton. Egy-két mérkőzés türelmet még kaphat a csapat, hogy összekovácsolódjon. Az előző szezonban például Hollandiában gyengén kezdte a NEC a szezont, de aztán rájátszást érő helyre jöttünk fel. Így kell hozzáállni a bajnoksághoz; türelmesnek kell lennie a játékosoknak magukkal szemben, de a munkát ugyanúgy száz százalékosan el kell végezni, mint eddig, sőt, még rá kell tenni egy lapáttal.

– Vasárnap a Ferencváros érkezik a Szusza Ferenc Stadionba. Számodra nem kell senkinek elmagyaráznia, hogy ez mit jelent.
– Ez a derbi Magyarországon a legkiemeltebb találkozó, a játékosoknak és a szurkolóknak is fontos, hogy legyőzzük az ősi riválist. Ugyanakkor a szezon nem egy meccsből áll, és nekünk az egész szezonban jó teljesítményt kell nyújtanunk, hogy elérjük a nemzetközi szereplésre jogosító helyeket. Ennek kell a legfontosabb célnak lenni, ez koronázza meg egy szezon munkáját, akkor meg lehet tapasztalni, hogy milyen „kint”. Külön erőt adhat, hogy láthassuk, nem vagyunk lemaradva az átlagos európai csapatoktól – na persze a milliárdos topcsapatokat most válasszuk külön. Az újpesti hagyományok azt követelik meg, hogy a csapat évről-évre kiegyensúlyozottan ott legyen az első három hely valamelyikén, vagy megszerezze a Magyar Kupát. Ahogyan már mondtam, egy kis időre még szükségünk lehet, hiszen későn érkeztek a játékosok, néhány hét alatt kell az edzőknek ütőképes csapatot formálniuk. Elkezdődött a bajnokság, ilyenkor már nincs lehetőség heti két-három edzőmeccsel összecsiszolódni, a bajnoki ritmus alatt kell összeérnünk. Ez egy komoly feladat, de ez a közös célja mindenkinek.

– Feltételezem a válogatottságról sem tettél még le.
– Pár éve kimondatlanul azt sejtették, hogy külföldön kell játszani ahhoz, hogy beválogassanak. Ma már azért olyan sokszoros válogatottak is hazaigazoltak mint Tóth Balázs, vagy Halmosi Péter, akivel egyébként együtt játszottunk a korosztályos válogatottakban is. Most már az NB I-ből is be lehet kerülni, ha olyan teljesítményt nyújt valaki. Hogy ne menjek messzire Újpestről, ott van Lázár Bence, aki amikor berobbant az élvonalba, egyből a válogatott kispadján találta magát. Szóval természetesen nem tettem le róla, szeretnék legalább egy szép kerek számot elérni a válogatott mezben. Ez lehetne akár a negyvenes is, ha hosszú távban gondolkodom, de egyelőre a harmincast céloztam meg.